Nate Reuvers a családja előtt szeretne játszani Katarban

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
• Ljubljana
2026.08.30. 09:41
null
Fotó: Czinege Melinda
Csütörtökön, az észtek elleni siker során 18 pontot dobott és 8 lepattanót szedett Nate Reuvers, aki szűk egy év után jöhetett újra a magyar férfi kosárlabda-válogatotthoz, és hisz abban, hogy vasárnap, Ljubljanában meg tudjuk lepni a szlovénokat is.

–  Csütörtökön nem sok jelét láttuk a teljesítményén a korábbi hónapok megpróbáltatásainak: júniusban sérült volt, aztán fogműtéten esett át. Minden rendben már?      
– Valóban, az idény végén bokasérüléssel küzdöttem, klubomban injekciókkal játszottam, de aztán hazamentem az Egyesült Államokba pihenni, ráadásul megszületett a második fiam, izgalmas időszakunk volt – válaszolta a 27 éves honosított amerikai center, Nate Reuvers. – Szerencsére sikerült problémamentesen visszatérnem Európába, és elkezdődött az idény. 

– Fizikailag is utoléri magát lassan?      
– Azt hiszem, nincs nagy baj az erőmmel, ám a formám még nem az igazi. Ahogy telik majd az idő, úgy lesz egyre jobb az is.

– A Valenciával megnyerte Európa legerősebbnek tartott bajnokságát, az ACB-ligát. Kijelenthető, hogy pályafutásának ez eddigi legnagyobb sikere?      
– Egyértelműen igen. A bajnoki cím mellé Spanyolországban elhódítottuk a Szuperkupát is, az Euroligában pedig a négyes döntőbe jutottunk, aligha kívánhatok ennél jobbat. A bajnoki trófeát Barcelonában szereztük meg, amikor hazaértünk, sokan vártak minket a repülőtéren, másnap a csarnokunkban vártak a szurkolóink, és nagy ünneplést csaptunk.  

– Az új idényt viszont úgy kezdte, hogy jött a magyar válogatottba, két nagyon fontos vb-selejtezőre. Úgy tűnik, fontos önnek ez a csapat, a közösség.      
– Ezt jól látja, tényleg nagyon jól érzem magam a srácokkal, megvan az összhang. A legfontosabb, hogy úgy érzem, van esélyünk kijutni a világbajnokságra, és ezért szeretnék én is mindent megtenni. 

– Sokat számít Gasper Okorn személye, hogy Magyarországot választotta korábban? Együtt dolgoztak a Cibona Zagrebnél.     
– Igen, remek a kapcsolatunk és jó időszakot éltünk meg együtt. Nem helyez rám nagy nyomást, hagyja, hogy élvezzem a kosárlabdát, persze tőlem is megköveteli, hogy játsszak keményen.

– Csütörtökön Észtország felett nagyszerű győzelmet aratott csapatunk, amely okosan és keményen játszott. Többek között ez volt a kulcsa a sikernek?     
– Nagyon jó mérkőzést produkáltunk csapatszinten is. Az én játékperceimet még be kellett osztani, de szerencsére így is bement néhány dobás, örültem a győzelemnek. Úgy látom, a szlovénok ellen is lesz keresnivalónk. Úgy gondolom, a maradék mérkőzéseken bárkit legyőzhetünk, ám ugyanúgy ki is kaphatunk, nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. A szlovénoknak rendkívül fontos a vasárnapi összecsapás, hiszen lépéshátrányban vannak, de ugyanúgy nekünk is nagyon kellene egy újabb győzelem. Ha lehet, a csütörtökinél is keményebben, még inkább csapatként kell játszanunk, hogy nyerni tudjunk.

– Kivel tölti a szabadidejét legszívesebben az edzések és meccsek között a magyar csapatban?     
– Mindenkivel nagyon jóban vagyok, de leggyakrabban kockapókerezünk Golomán Gyurival, Váradi Benivel, Pongó Marcell-lel és a masszőrünkkel, Horváth Barnabással. Van ennek egy amerikai változata is, azt yatzynak hívják, és eleinte furcsák voltak a szabályok közötti apró különbségek, ám úgy emlékszem, a legelső partit rögtön megnyertem. 

– A világbajnokságra vezető úton óriási lépés lenne a szlovéniai győzelem. Nagy álom a 2027-es katari viadal?      
– Igen, ezért vagyok itt, másért nem is lenne értelme. Szeretnék ott lenni a jövő évi vb-n, és boldog lennék, ha a családom láthatna Katarban.

Doncic nélkül csak a kisebb csarnokban
Azt már korábban tudni lehetett, hogy a szlovénok legnagyobb sztárja, Luka Doncic ezen a nyáron inkább a kislányát, a családját választja a válogatott vb-selejtezői helyet. Pedig a szlovén csapatnak nagy szüksége lenne a Los Angeles Lakers világklasszisára, főleg ellenünk, mert ha vasárnap kikap, akkor nagy eséllyel búcsút mondhat Katarnak is. A mieink elleni meccset eredetileg a Stozice Arénában rendezték volna meg, ám Doncic döntése után átkerült a régebbi és kisebb Hala Tivoliba. A magyar válogatott kerete a csütörtökihez képest annyiban változott, hogy Pongó Marcell (Alba) – aki nem került pályára – helyett a nyáron Szegedről Szolnokra igazoló Cseh Botond utazott Ljubljanába. 

 

 

KOSÁRLABDA
Férfi világbajnoki selejtező, második csoportkör
L-csoport, 2. forduló, Ljubljana
20.00: Szlovénia–Magyarország (Tv: M4 Sport+)

 

 

Legfrissebb hírek

Örök szenvedély : 60 éves az Euroliga-győztes újvidéki-pécsi mágus, Rátgéber László

Kosárlabda
2026.10.11. 06:59

A Sopron sem jelentett kihívást, továbbra is hibátlan a Paks a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.10. 20:12

Kosárlabda: Halasy Örs jól debütált Szegeden az NB I/A-csoportban

Utánpótlássport
2026.10.08. 19:24

Keller Ákos szerint jó lesz a Falco az Antwerp vendégeként

Kosárlabda
2026.10.07. 08:26

Férfi kosár Ek: vereséggel kezdte a csoportkört a Szolnok

Kosárlabda
2026.10.06. 20:11

NBA: Jokics már az előszezonban bemutatta az év gólpasszát – videó

Amerikai sportok
2026.10.05. 08:11

Női kosár: nem volt könnyű dolga, de nyert a DVTK

Kosárlabda
2026.10.04. 20:43

Warrick hét triplája is kevés volt: nyert Körmenden a Paks a kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.03. 20:11