Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

A 29 éves játékos éveken át csapatkapitánya volt nemzeti együttesünknek, amelyben 2015-ben, még Stefan Svitek irányítása alatt mutatkozott be. Epizódszereplő volt a 2017-es Európa-bajnokságon, két évvel később már jóval nagyobb részt vállalt abból, hogy a mieink hetedikek lettek a kontinensviadalon. A 2023-as Eb-n az ő kosarával jutottunk tovább a Csehország elleni negyeddöntőből, így 26 év után lett Európa-bajnoki elődöntős válogatottunk. Idén fontos szerepe volt abban, hogy Magyarország 28 év után világbajnokságon szerepelhet, a németországi tornán azonban már nem lép parkettre.
„Múlt hétfőn felhívtam Völgyi Péter szövetségi kapitányt, aki meglepődve fogadta a döntésemet, nem is nagyon akarta elfogadni. Szombaton ültünk le, és beszéltük meg a dolgokat, elmondtam, hogy miért jutottam el idáig és mi a helyzet. Hazudnék, ha azt mondanám, örült neki, de végül elfogadta, nem is tudott mást tenni. A lányokkal hétfőn közöltem a hírt – ők is tudják, sokat tettem a válogatottért, és biztosan megértik a döntésemet. Így érzem a karrieremet kerek egésznek, a törökök elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés volt a csúcspont, a legfontosabb mérkőzésen a legjobbamat hoztam egy nehéz idény közben. Büszkeséggel nézem majd a vébén a lányokat és szurkolok nekik, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el. A legszebb válogatott emlék örök életemben a csehek elleni utolsó pillanatos kosaram lesz a mostani mellett” – összegzett a játékos, akivel hamarosan hosszabb interjút is olvashatnak majd Képes Sport mellékletünkben.

Visszavonul Ferencz Csaba, a körmendi kosárlegenda

Visszavonult Hosszú Katinka egykori amerikai edzője






