Varga Alíz: Megérdemeljük, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot!

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2026.04.29. 10:10
null
Varga Alíz úgy véli, az első, szerdai siker löketet adhat nekik a következő mérkőzésekre is a bajnoki fináléban (Fotó: Dömötör Csaba)
A Pécs magyar válogatott magasbedobója elmondta, a hazai pályán eddig mutatott remek teljesítményüknél még jobbat próbálnak majd hozni szerdán a DVTK elleni finálé első felvonásán.

MÉGIS LEHET CÍMVÉDÉS a női élvonalban! Ezt a kijelentést annak tudatában is fenntartjuk, hogy a DVTK Hun-Therm az elődöntőben elbúcsúztatta a Sopron Basketet, mert a miskolciak ellenfelénél, az NKA Universitas Pécsnél szerepel Varga Alíz, aki a tavalyi, megnyert fináléban a soproniakat erősítette. Nincs könnyű helyzetben a baranyai együttes, két meghatározó légiósa, a sérült cseh center, Julia Reisingerová és a WNBA-kötelezettségei miatt elköszönő amerikai Alexa Held nélkül magyar játékosainak kettőzött erővel kell hajtaniuk. Persze a DVTK-nál is akadnak hiányzók, a Sopron elleni elődöntő második és harmadik mérkőzését egyaránt elmulasztó spanyol Paula Ginzo és az amerikai-magyar Kathryn Westbeld szereplése minimum kérdéses…

„Ez a címvédés, amit említett, elég jól hangzik. Pláne, hogy a Péccsel érném el, amely tizenkét év után kapott esélyt újra arra, hogy bajnok legyen – mondta Varga Alíz, Djokics Zseljko csapatának magasbedobója. – Szeretnénk megvédeni a hazai pályánkat, otthon még nem kaptunk ki az idényben, meg akarjuk nyerni a döntőt, de természetesen ellenfelünknek is ez a célja. Van két fontos kiesőnk, de az elmúlt két évben annyira jó társaság alakult ki, hogy megérdemeljük, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot! Nagyon élvezem a közös munkát Djokics Zseljkóval, másmilyen edző, mint akikkel korábban találkoztam. Az elvárásait egyből megfogalmazza, és el is mondja nekem, nagyon kellemes vele dolgozni.”     

A válogatott játékos úgy véli, az első, szerdai siker löketet adhat nekik a következő akár négy mérkőzésre. Kiemelte, otthon eddig mindig nagyon jól ment nekik a játék, ezt a szintet igyekeznek hozni legközelebb, sőt, próbálják még magasabbra emelni. Szerinte nyílt párharc vár rájuk, biztos, hogy mindent kiadnak magukból, ki-ki csatára számít.

„Reisingerová nyilván meghatározó ötös center, de a hiányában is csak kisebb változtatásokat eszközöltünk, nem történtek drasztikus módosítások. A TFSE ellen is látszódott, jól működik a rendszerünk, remélem, ez kitart a döntőre is. Mindennek az alapja a védekezés, nagyon agresszívan védekező csapat vagyunk, ezt kell erőltetnünk, emellett a lepattanózást emelném ki, ami kulcsfontosságú lehet. A DVTK nagyon összeszokott együttes, több éve együtt játszik a magja, az összhang meghatározó nála” – taglalta a 25 éves Varga Alíz.

Az elmúlt hétvégén szurkolói ankétot tartottak Pécsen, beszélgetőpartnerünk nem érzett emiatt nyomást, de azt látta a drukkerek arcán, nagyon örülnének annak, ha megszereznék az aranyérmet. A játékosok sem gondolják másként, sokuknak ez lesz az első döntőjük, mindenki meg akarja nyerni, és Varga szerint erre van is esélyük. Ő már az elejétől jól érzi magát Pécsen, befogadó csapatba került nagyszerű szurkolótáborral, nagyon könnyen beilleszkedett, remek városban élhet, úgyhogy a tavalyi váltásáról csak pozitívan beszélhet.

A PROGRAM
Döntő
1. mérkőzés
Szerda: NKA Universitas Pécs–DVTK Hun-Therm, 17 (tv: M4 Sport)
2. mérkőzés
Szombat: DVTK–Pécs, 14 (tv: M4 Sport+)
3. mérkőzés
Kedd: Pécs–DVTK, 18 (tv: M4 Sport)
4. mérkőzés (ha szükséges)
Május 8., péntek: DVTK–Pécs, 20 (tv: M4 Sport)
5. mérkőzés (ha szükséges)
Május 10., vasárnap: Pécs–DVTK, 14 (tv: M4 Sport)
A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

 

NS-szakértő: BALOGH Judit korábbi háromszoros Eb-bronzérmes játékos
Furcsa döntő lesz, az biztos. A DVTK kerete még így is erősebb, vagy így különösen, viszont a Pécs nagyon kellemetlen stílust képvisel. Kérdés, meg tudja-e védeni a pályaelőnyét, mert azt nem tartom valószínűnek, hogy nyerjen Miskolcon, fordítva ugyanakkor elképzelhetőnek tartom, tehát a DVTK győzhet Pécsen. Minőségileg beszűkült a Pécs rotációja, eddig nem volt igazán nehéz dolga hazai pályán, most jön a lényeg, nagyon sűrűn jönnek majd a meccsek, és ez más kávéház. A DVTK-nak sem nagyon van centere, azonban a mezőnysora elég erős, itt dőlhet el a párharc. Ha most kellene tippelnem, a Miskolcra fogadnék, három-nullára vagy legfeljebb három-egyre nyer, de nem biztos, hogy jól gondolom. Sok múlik azon, mit engednek meg a játékvezetők, és mit nem. Mindkét fél le akarja zárni három mérkőzés alatt a párharcot, tehát nem lehet nem komolyan venni minden meccset. Nagy a jelentősége annak, elveszti-e a pályaelőnyt a Pécs, mert akkor más lesz a felállás, mindenesetre fontos, hogy ki van éppen győzelmi kényszerben. 

 

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: kiesett az élvonalból a Szigetszentmiklós

Kosárlabda
2026.04.26. 20:31

Másodszor is legyőzte a Sopront, bejutott a női kosárlabda döntőjébe a DVTK

Kosárlabda
2026.04.25. 18:43

Tizenkét év után döntőbe jutott a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.22. 19:48

Női kosár NB I: a DVTK a Sopront, a Pécs a TFSE-t verte magabiztosan az elődöntő nyitányán

Kosárlabda
2026.04.18. 19:41

Női kosár NB I: motivált és pihent DVTK vár a friss kupagyőztes Sopronra

Kosárlabda
2026.04.18. 10:20

Megtette az első lépést a Szekszárd az ötödik hely felé a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.17. 20:43

Tizenhét vereség után a Győr 22 ponttal verte meg a Dávid Kornél KA-t

Kosárlabda
2026.04.15. 21:13

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
2026.04.11. 20:15
Ezek is érdekelhetik