Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

I. SZ.I. SZ.
2026.01.28. 07:57
null
Fotó: DVTK
Kedden 92 évesen elhunyt Boros Árpád, a miskolci kosárlabda-szakosztály korábbi elnöke, aki 15 évet töltött a szervezet élén – írja a DVTK honlapja.

Boros Árpád  a 70-es évektől vállalt szerepet a DVTK kosárlabda-szakosztályának vezetésében, 1982-től 15 éven keresztül a klub elnöke volt. Elnökségének első éveiben a klub csapatai a magyar mezőny középszintjén szerepeltek, később a Diósgyőr országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 1993-ban megszületett klub történetének első Magyar Kupa-győzelme.

Munkásságát Miskolc 2022-ben a város díszpolgári címével ismerte el.

„Boros Árpád áldozatos munkája nélkül a diósgyőri női kosárlabda sohasem nyert volna Magyar Kupákat és bajnoki címet sem, és sosem jutott volna el az európai élvonalba. Mindig úgy éreztem, hogy a mi generációnknak már könnyű dolga van, hiszen olyan óriások vállára kapaszkodhattunk fel, mint a most elhunyt legendás sportvezető és rendíthetetlen lokálpatrióta, Boros Árpád. Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy mi mindent köszönhet neki a DVTK és Miskolc városa, hiszen például annak idején ő felelt a régi diósgyőri stadion lelátóinak építéséért is. Hiányozni fog a mérkőzésekről, emlékét méltó módon meg fogjuk őrizni” – idézi Szabó Tamást, a DVTK főtitkárát a klub honlapja.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a világbajnok brazil futballista

Minden más foci
Tegnap, 8:34

Elhunyt Terjék István válogatott jégkorongozó

Jégkorong
2026.06.11. 07:06

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:17

NB II: diósgyőri távozó; küszöbön az első kövesdi igazolás; Szegedre tart a csabai védő

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 09:17

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 10:01

Gyászol a kaposvári futball: 35 évesen elhunyt Horváth Tamás

Labdarúgó NB II
2026.06.05. 20:44

Takács Péter lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.05. 18:55
Ezek is érdekelhetik