Új vezetőedzővel és új vezetői struktúrával akarja feledtetni az elmúlt idényt az Alba Fehérvár

K. Zs.K. Zs.
2025.06.06. 12:59
null
Alejandro Zubillaga (balra) sportigazgatóként folytatja (Fotó: Árvai Károly)
A spanyol Lluis Riera személyében új vezetőedző irányítja az Alba Fehérvárt, és változik a szakosztályvezetői struktúra is – derült ki a férfi kosárlabda NB I legutóbbi idényét csalódást keltő eredménnyel, a nyolcadik helyen befejező klub hivatalos honlapjának pénteki híréből.

„Több oka van annak, hogy a változtatások mellett döntöttünk, az egyik, hogy a magyar sport a gazdasághoz hasonlóan sokkal nehezebb időszak elé néz – világította meg a hátteret a klubelnök Balássi Imre a klubhonlapnak. – Elszabadultak a költségek, a játékosok bérigényei folyamatosan nőnek, ezzel ellentétben a támogatói háttér megtartása is jelentős erőfeszítésbe kerül, új támogatók bevonása szinte lehetetlen, nagyon nehéz tartani a lépést, az egyensúlyt gazdasági-gazdálkodási szinten. Másrészt természetesen az előző idény sikertelensége, az eredmény elmaradása miatt és a hatékonyság növelése érdekében is szükségesnek éreztük a szakosztályi struktúra átalakítását.”

A vezetői feladatokat szétválasztják: Simon Balázs továbbra is ügyvezetőként vesz részt az irányításban, a támogatókkal való kapcsolattartásért, a szakosztály menedzselésért felel, míg az eddigi vezetőedző, Alejandro Zubillaga sportigazgatóként fogja össze a sportszakmai munkát, nemcsak a rövid távú célok megvalósítását felügyelve, hanem közép- és hosszú távú koncepciót tervezve.

Az új vezetőedző, Lluis Riera a spanyol Joventut Badalona utánpótlásában kezdte edzői karrierjét, volt az első csapat másodedzője, dolgozott Oroszországban és Észtországban, az előző idényben vezetőedzőként is bemutatkozott a brit Caledonia Gladiatorsnál, mindemellett 2023-tól a cseh válogatott edzői stábjának is tagja – derül ki a klubhonlapról.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
Tegnap, 17:06

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.11.06. 20:15

A Szolnok öt ponttal nyert Fóton a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.31. 19:00

Forray Gábor: Ne én akarjam jobban, hanem ők!

Kosárlabda
2026.10.31. 08:55

Férfi kosár NB I: otthon nyert a Szolnok a Honvéd ellen

Kosárlabda
2026.10.25. 20:08

Férfi kosárlabda NB I: Dzunics Braniszlav távozott Kaposvárról

Kosárlabda
2026.10.25. 13:55

A Fót a negyedik negyedben fektette két vállra az Alba Fehérvárt

Kosárlabda
2026.10.24. 19:32

Férfi kosárlabda NB I: távozik a DEAC vezetőedzője

Kosárlabda
2026.10.19. 12:02