Férfi kosár: távozik a DEAC szerb légiósa

2025.06.24. 19:31
null
Djordje Drenovac (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Hat idény után távozik Djordje Drenovac, a férfi NB I-ben legutóbb ötödik DEAC közönségkedvenc szerb kosarasa.

A debreceni klub keddi tájékoztatása szerint a 32 éves játékos a 2019/20-as szezon közepén érkezett, azóta pedig igazi közönségkedvenccé vált. A kiscsatár 172 bajnoki mérkőzésen 2996 pontot, 828 lepattanót, 328 gólpasszt és 200 labdaszerzést ért el, amellyel rekorder a fehér-feketéknél. A vezetőség és a 201 centis légiós az elmúlt évad befejeztével tárgyalt a lejáró szerződés meghosszabbításáról, ám ezúttal nem született megállapodás.

„Tudtuk, hogy egyszer eljön a búcsú pillanata, de bíztunk benne, hogy ez a lehető legkésőbb fog bekövetkezni, hiszen igazi családtaggá vált – jelentette ki Becsky István szakosztályvezető.  – Az egész DEAC család nevében szeretném megköszönni az eddigi munkáját, példaértékű hozzáállásával és nagyszerű teljesítményével nemcsak a szurkolóink szívét nyerte el, hanem örökre beírta magát a történelmünkbe. Mindig szeretettel fogadjuk majd Debrecenben, és bízom benne, hogy egyszer valamilyen formában még dolgozhatunk együtt a debreceni kosárlabda sikeréért.”

Pethő Ákos vezetőedző együttese az Alba Fehérvár és a Körmend elleni győztes párharcoknak köszönhetően lett ötödik az élvonalban, ami az egyesület történetének második legsikeresebb szereplése.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
14 órája

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
21 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
Tegnap, 9:37

Férfi kosárlabda NB I: ötvenmillió forint hiányzik Oroszlányban

Kosárlabda
2026.09.24. 22:41

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

Kosárlabda: Komma László készen áll az élvonalra

Kosárlabda
2026.09.18. 23:53

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21