A kapitány kijelölte a vb-előselejtezőre készülő kosárválogatott 20 tagú keretét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.06.17. 13:15
null
Gasper Okorn a válogatott februári összetartásán (Fotó: Dömötör Csaba)
Gasper Okorn, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 20 fős keretét a nyári világbajnoki előselejtezőkre.

A válogatott július 20-án kezdi meg a felkészülést az augusztusi négy mérkőzésre, amelyek előtt a keret 15-16 tagúra szűkül.

Gasper Okorn a jövőben számít Maronka Zsomborra is, aki egyeztetett a szövetségi kapitánnyal, és sérülése miatt nincs a mostani listán – derül ki a szövetség honlapján kedden megjelent hírből.

A mieink Romániával és Észak-Macedóniával vannak egy vb-előselejtezős csoportban, amelyben az első két hely valamelyikén kell végezniük, hogy novemberben elkezdhessék a kvalifikációs sorozatot.

A magyar csapat a hazai mérkőzéseit a bajnok Szolnok otthonában játssza le.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Benke Szilárd (Atomerőmű SE), Cseh Botond (SZTE-Szedeák), Durázi Krisztofer (Egis Körmend), Filipovic Stefan (Alba Fehérvár), Filipovity Markó (Alba Fehérvár), Golomán György (Silbö San Pablo Burgos – Spanyolország), Lukács Norbert (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), Meleg Gergő (NKA Universitas Pécs), Mócsán Bálint (Debreceni EAC), Molnár Márton (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), Pallai Tamás (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), Perl Zoltán (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Pongó Marcell (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Nate Reuvers (Valencia Basket – Spanyolország), Somogyi Ádám (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), Takács Kristóf (Sopron KC), Tanoh Dez András (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Valerio-Bodon Vincent (Estra Pistoia – Olaszország), Váradi Benedek (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Vojvoda Dávid (Alba Fehérvár)
(Zárójelben a játékosok klubja a 2025–2026-os idényben; ahol még nem ismert, ott a legutóbbi csapatot jelölte a szövetség.)

A MAGYAR CSAPAT MÉRKŐZÉSEI A VB-ELŐSELEJTEZŐBEN
Augusztus 6., szerda
Románia–Magyarország
Augusztus 9., szombat
Magyarország–Észak-Macedónia
Augusztus 16., szombat
Magyarország–Románia
Augusztus 20., szerda
Észak-Macedónia–Magyarország


 

 

Legfrissebb hírek

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Valerio-Bodon Vincent: Amíg van lehetőségem, küzdök az NBA-ért

Kosárlabda
2025.07.30. 08:08

Videó: csapattársai interjúztak a férfi kosárválogatott újoncával

Kosárlabda
2025.07.28. 19:48

Oslói sokk, budapesti öröm – világbajnoki selejtezőink, 2. rész

Képes Sport
2025.07.28. 15:38

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Keretet szűkített a vb-előselejtezőre készülő férfi kosárválogatott kapitánya

Kosárlabda
2025.07.07. 12:11

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40

Marco Rossi: Egy éve küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsénk

Magyar válogatott
2025.06.13. 14:21
Ezek is érdekelhetik