Megkezdte a nyári felkészülést a női kosárlabda-válogatott

2025.05.20. 11:07
null
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Háromhetes összetartáson vesz részt a szövetség székesfehérvári edzőközpontjában a magyar női kosárlabda-válogatott, amelynek egy része a 3x3-as csapattal, egy másik része az Universiade-kerettel készül.

Völgyi Péter szövetségi kapitány az MTI-nek kedden elmondta, hogy miután februárban nem sikerült kijutni a júniusi Európa-bajnokságra, az egyeztetések során arra jutott a szakmai stáb, hogy három csoportban zajlik majd a keret felkészülése.

„A fehérvári MKOSZ-központban egy kisebb létszámú társaság tartózkodik, és főként egyéni képzés zajlik. Olyan játékosokat is ki tudunk próbálni, akik eddig is a látókörünkben voltak, de még nem kaptak meghívót a válogatottba. Az Eb kiesésével a fő versenyünk a júliusi Universiade lesz Berlinben, amelyen hét-nyolc játékosunk vesz majd részt a felnőtt keretből. Annak a csapatnak a felkészítését Magyar Bianka vezetőedző irányítja majd, én pedig mentorként működök közre. Végül pedig néhányan, köztük Kiss Virág vagy az ott újoncnak számító Lelik Réka jelenleg a 3x3-as válogatottat erősíti a nemrég kinevezett Jakab Máté kapitány felügyelete alatt, ők a júniusi, bukaresti Eb-selejtezőtornára készülnek” – sorolta a szakvezető.

Völgyi Péter irányításával a magyarok augusztusban megnyerték a ruandai világbajnoki előselejtezőt, és bejutottak a vb jövő márciusi selejtezőjébe. A júniusi Európa-bajnokság selejtezőjében azonban 3/3-as győzelmi mérleggel nem kerültek be a négy legjobb csoportmásodik közé, így – miután az előző Eb-n negyedikek lettek – lemaradtak a kontinenstornáról.

„Remélhetőleg sikerül az idén megfelelően elosztani a terheket, hogy mindenki készen álljon a 2027-es Eb selejtezősorozatának novemberi nyitányára. Egyben hagyunk időt arra, hogy mindenki kipihenje magát és kikezelje a sérüléseit, hogy teljes értékűen álljon rendelkezésre az ősszel” – tette hozzá Völgyi Péter.

 

Legfrissebb hírek

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
3 órája

Takács-Kiss Virág és Juhász Dorka is csapata legjobbja volt

Kosárlabda
Tegnap, 16:24

WNBA: a volt soproni Williams lett az MVP, a tavaly alapított Golden State a bajnok

Kosárlabda
Tegnap, 8:08

Hatodik mérkőzését is megnyerte a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.31. 17:01

Női kosár Eb-selejtező: tizenegy vb-negyeddöntős a magyar válogatott keretében

Kosárlabda
2026.10.30. 15:49

Női kosár Ek: csúnya vereségbe szaladt bele Murciában a DVTK

Kosárlabda
2026.10.28. 22:31

Varga Zsolt kihirdette keretét az első őszi összetartásra

Vízilabda
2026.10.27. 14:30

Lelik Réka dupla duplát ért el a török bajnokságban

Kosárlabda
2026.10.24. 15:39