Sportoló Nemzet Program: ötszázan kosárlabdáztak Debrecenben

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 16:51
Fotó: Kovács Péter
A Nemzeti Sportügynökség által szervezett eseményen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is részt vett, aki hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy minél több ember szakítson időt a sportolásra.

Ha hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs esemény, akkor természetesen elmaradhatatlan a Sportoló Nemzet Program keretén belüli rendezvény, amelyet a Nemzeti Sportügynökség szervez. Szombaton Debrecenben a 3x3-as kosárlabda ötkarikás selejtezőjéhez kapcsolódott az Oláh Gábor utcai Sportcentrumban lebonyolított sorverseny, kosárlabdatorna és 3x3-as kupa. Az időjárás kedvező volt, déltájban a nap is kisütött, több száz gyermek és fiatal pattogtatta a labdát, sőt, nemcsak ők, a bemutatómérkőzésen pályára lépett Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár; Papp László debreceni polgármester; Széles Diána alpolgármester; Becsky István, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökségi tagja és Károlyi Andrea, a női 3x3-as válogatott korábbi szövetségi edzője, „nagypályán” 150-szeres válogatott klasszis, míg Báder Márton, az MKOSZ elnöke, illetve a szövetség szakmai és utánpótlás bizottságának elnöke, Mészáros Zalán kívülről nézte azt.

Az olimpia műsorára felkerülő sportágra vagy szakágra nekünk oda kell figyelnünk – szögezte le a Nemzeti Sportnak Schmidt Ádám. – 3x3-ban talán nagyon kicsivel könnyebb is kijutni a játékokra, mint teremkosárlabdában, mert lehet világranglistapontokat gyűjteni az olimpiai ciklus során. Ennek a szakágnak a közösségi sportbázisa is sokkal szélesebb tud lenni, nagyon sok olyan város, település van, ahol szabadon használható pályákon gyakorolhatnak a fiatalok. Bizonyos korosztályok tekintetében a verseny- és a szabadidősport kéz a kézben jár, minél több fiatal kezd el sportolni, annál nagyobb lesz a merítési lehetőségük a szakembereknek a kiválasztás során. A Sportoló Nemzet Program célkitűzése azonban kevésbé a merítési lehetőség növelése, sokkal fontosabb, hogy kortól és nemtől függetlenül minél több honfitársunkat vigyük közelebb a sporthoz, érezzék meg azt, mennyire más minőségű életet tudnak élni, ha rendszeresen mozognak. Mindenre kihat ez, nekünk kedvet kell hozzá csinálni, majdnem minden magyar ember tudja, ha sportol, egészségesebb lesz, jobban fog kinézni, jobban alszik, jobban teljesít a munkahelyén, a feladatunk folyamatosan felhívni a figyelmet ennek fontosságára. Most is kijött itt Debrecenben ötszáz fiatal, a hozzátartozóikkal együtt biztosan többen voltunk ezernél, ők azt választották a kanapéban terpeszkedés helyett, hogy a szabad ég alatt sportoljanak, szurkoljanak – ez a legfontosabb célja a programnak, minél több ember döntsön úgy, hogy a nem túl sok szabadidejéből kiszakít időt a sportolásra.”

A program szervezői együttműködnek a sportegyesületekkel, akik megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt, hogy minden minőségi sportra vágyónak biztos bázisok álljanak rendelkezésére. Eközben olyan, a Nemzeti Sportügynökség által üzemeltetett létesítményekben is különleges sportprogramokon vehetnek részt a mozogni vágyók, mint a Puskás Aréna. A Sportoló Nemzet Klubkártyát kiváltók kedvezményes sportolási lehetőségek közül választhatnak, illetve olcsóbban juthatnak jegyekhez olyan sporteseményekre, mint például a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője. Schmidt Ádám elmondta, a tagság létszáma már egy hónappal ezelőtt átlépte a tízezres létszámot, és bízik benne, hogy ez a szám hétről hétre, hónapról hónapra nő majd, a sportért felelős államtitkár nem titkolt célja, hogy százezer fölé növelje a klubkártyával rendelkezők körét.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik