Kosárlabda: Hanga Ádámot megműtötték, két évig még a legmagasabb szinten játszana

2024.05.21. 18:25
Real Madrid v Crvena Zvezda Meridianbet Belgrade - Turkish Airlines EuroLeague
Handa Ádám már több mint egy hónapja harcképtelen (Fotó: Getty Images)
Legalább két évig szeretne még a legmagasabb szinten játszani a több mint egy hónapja harcképtelen Hanga Ádám, akinek kosárlabdacsapata, a szerb Crvena zvezda a hétvégén megnyerte a regionális ABA Ligát.

 

A 35 éves klasszis április 16-án, egy edzés során szenvedett kézközépcsonttörést, amely miatt idő előtt véget ért a szezonja. Mint az MTI-nek adott interjújában elmondta, eleinte úgy tűnt, hogy nincs szükség műtétre.

„A röntgenfelvételek alapján csak egy rögzítőkötést kaptam, de a háromhetes kontrollnál kiderült, hogy nem jól forrnak össze a csontok, így múlt csütörtökön mégis kés alá kellett feküdnöm. Azóta már levették a gipszet, csúnya csavarok állnak ki a kezemből, de négy hét múlva elvileg elkezdhetem a rehabilitációt” – fejtette ki a 200 centis kosaras, akinek saját bevallása szerint komoly gyógyírt jelentett az ABA-diadal.

„Ezzel a sikerrel biztos, hogy elindulhatunk jövőre is az Euroligában, ráadásul a döntőben 3-0-ra vertük meg az ősi rivális Partizant, amire eddig még nem volt példa. Már csak a szerb bajnokság van hátra, és akkor meglehet a zvezdának a triple crown, azaz a triplázás” – jelentette ki a játékos, aki 2017-ben elnyerte az Euroliga legjobb védője-díjat. Kifejtette, az Euroliga-szezon nem úgy sikerült, ahogy tervezték, de végső soron mindegy, hogy kilencedikként vagy – mint ahogy történt – 16-odikként nem jutnak be a rájátszásba.

Ami a terveket illeti, Hanga Ádám közölte, 1+1 éves szerződést kötött tavaly a szerb klubbal, amelynek július 15-ig van lehetősége lehívni a hosszabbításos opciót.

„Egyelőre semmi sem konkrét, de háromgyermekes apaként az az elsődleges célom, hogy itt maradjak Belgrádban. Nem tehetem meg a családommal, hogy évente másik euroligás csapathoz igazolok, most az a célom, hogy kétéves szerződést kapjak, mert ennyi ideig még mindenképpen szeretnék a legmagasabb szinten játszani” – mondta Hanga Ádám, hozzátéve, a június 5. és 11. között esedékes válogatott összetartáson azt tervezi, hogy meglátogatja társait a szövetség székesfehérvári edzőközpontjában.

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
2026.03.17. 23:16

Férfi kosárlabda Euroliga: a Dubai sorozatban ötödször, a Real Madrid negyedszer nyert

Kosárlabda
2026.03.12. 23:12

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert a Partizan Beograd Bolognában

Kosárlabda
2026.03.11. 23:24

Sorozatban kilencedik győzelmét aratta a Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.05. 23:36

Száz pontot dobva nyert a Honvéd a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.05. 21:01

Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de igyekszünk meglepetést szerezni

Kosárlabda
2026.02.27. 08:30

Otthon kapott ki a Panathinaikosz; simán nyert a Real Madrid és a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.26. 22:58

Belgrádban hosszabbítás, Plzenben tizenegyespárbaj döntött az Európa-ligában

Európa-liga
2026.02.26. 21:36
Ezek is érdekelhetik