Női kosár: javuló hangulatban tartotta meg utolsó edzését a DVTK

FAZEKAS ZOLTÁN (Lille)FAZEKAS ZOLTÁN (Lille)
2024.02.28. 12:59
A győzelem és a történelmi továbbjutás reményében lép pályára Lille-ben a DVTK (Fotó: a szerző felvétele)
A kedd esti foglalkozást betegség miatt kihagyó Jovanovics is tréningezett délelőtt, Charles útlevelét megtalálták Párizsban – optimistább lett a légkör a négyes döntőért harcoló Diósgyőrnél.

Borúra derű – egyelőre.

A győzelem és a történelmi továbbjutás reményében lép pályára este a francia éllovas Villeneuve d'Ascq Lille otthonában a DVTK a női Euroliga negyeddöntőjében, s ha nyer, akkor fennállása során először jut be a női elitsorozat final fourjába. Ám az egyébként is nehéznek ígérkező második összecsapás (az elsőt egy hete 17 pontos hátrányból fordítva 78–66-ra megnyerte a Diósgyőr) előtt egy nappal több olyan, nem várt esemény és történés akadt, amely következtében nem voltunk túl optimisták a szerdai összecsapással kapcsolatban. A párizsi landolást követően ugyanis kiderült, az amerikai Kaila Charles útlevele elveszett. A kitűnő bedobónak az irata, övtáskájával együtt, eltűnt, s hiába sietett segíteni a helyi rendőrség, nem lett meg. A csapat másfél órás késéssel indult Lille-be, míg Charles, a francia Ana Tadic (aki tolmácsszerepbe bújt) és Szabó István technikai vezető a reptéren próbálta előkeríteni az elveszett iratot. Sajnos az útlevél nem lett meg, Charles azonban megérkezett időben, hogy részt vegyen a tréningen, amit viszont a csapat montenegrói magasbedobója, Milica Jovanovics kihagyott, mert nem érezte jó magát.

A keret a történtek ellenére jóízűen fogyasztotta el a többek közt ízletes gombalevesből, friss lazacból és lekváros palacsintából (köszönet Szabó István rendelésének – a szerk.) álló vacsorát, majd időben nyugovóra tért.

Szerda délelőtt aztán jobbra fordultak a dolgok: az első meccsen remeklő (18 pont, 10 lepattanó, 4-4 gólpassz és labdaszerzés) Charlest telefonon értesítették Párizsból, hogy megtalálták az útlevelét (azt már előző este megtudtuk, hogy az amerikai az okirat hiányában, másolat bemutatása esetén is játszhat), s Jovanovics is jobban érezte magát, így együtt tréningezett a délelőtti dobóedzésen. Az érthetően jobb hangulatban zajló, szűk egy órás foglalkozás után megebédelt a csapat, s pihenéssel készült az esti, győzelem esetén akár történelmi jelentőségű mérkőzésre.

 

Kosárlabda
2024.02.28. 10:49

Történelmi siker kapujában a DVTK

Ha nyer a francia éllovas otthonában, fennállása során először jut a női Euroliga négyes döntőjébe.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK
20.00: Villeneuve d'Ascq (francia)–DVTK Hun-Therm
20.00: Famila Schio (olasz)–USK Praha (cseh)
20.00: Zaragoza (spanyol)–CBK Mersin (török)
20.30: Perfumerias Avenida (spanyol)–Fenerbahce (török

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Feczkó Tamás véget vetne a bajnoki nyeretlenségi böjtnek

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 11:48

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56