Címlapsztori: Kanada ellen kezdi el a harcot a magyar női kosárlabda-válogatott az ötkarikás szereplésért

Vágólapra másolva!
2024.02.08. 08:15
Az egységben is rejlik a magyar válogatott ereje, a csapatra az egész ország figyel csütörtöktől (FOTÓ: DÖMÖTÖR CSABA)
Kanada ellen csütörtökön elkezdi a hazai rendezésű olimpiai selejtezőt a magyar női kosárlabda-válogatott, amely ha az első három hely egyikén végez a soproni négyes tornán, 44 év után ismét részt vehet az ötkarikás játékokon.


NEGYVEN ÉV TELT EL AZÓTA, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott azért küzdhetett, hogy ott lehessen az olimpián. Ez sok idő, a mostani keretből még senki sem élt 1984-ben, amikor Killik László szövetségi kapitány együttese Kína, Jugoszlávia és Kanada (csütörtöki ellenfelünk) mögött negyedik lett Kubában a selejtezőben, és kivívta a részvételt a Los Angeles-i ötkarikás játékokon, amelyre politikai döntés miatt nem mehetett el… A Magyar Olimpiai Bizottság nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy a MOB osztja a Szovjetunió és más szocialista országok aggodalmát a játékokkal kapcsolatban, és szolidaritásból nem vesz részt az olimpián – ezt Kiss Lenkéék már sejthették, amikor az utolsó meccs után a levegőbe dobálták Killiket.

 

„Sokat hallottam Laci bácsiról, akiről Székely Norbert szövetségi kapitány is többször mesélt, s nyilván Németh Ágit és Kiss Lenkét is ismerem – mondta egy nappal a rajt előtt a Nemzeti Sportnak Dubei Debóra, a Serco Uni Győr játékosa, a Sopronban csütörtöktől Kanadával, Japánnal és Spanyolországgal csoportkört játszó mieink 27 éves csapatkapitánya. – Az olimpiával igazán a sikeres Európa-bajnoki szereplés óta foglalkozunk, aminek köszönhetően most selejtezőre készülhetünk. Tudjuk, hogy negyvennégy éve játszott a női válogatott először a játékokon, és azóta nem. Ezzel kapcsolatban érdekes érzéseim vannak: bevallom, nem gondoltam volna, hogy idáig juthatok, hogy karnyújtásnyira van az olimpiai részvétel. Ami lehetőség mindannyiunknak arra, hogy egy nagy álom valóra váljon. Mindenki karrierjének csúcsa lenne, ha kijutnánk. De nem lesz könnyű, három erős riválissal mérkőzünk meg. Hogy ez esély vagy lehetőség? Egyelőre nem tudni, én inkább lehetőségként tekintek rá. Az Eb-n elért negyedik hely örömmel töltött el minket, s egyfajta pluszként fogtuk fel, hogy ezáltal selejtezhetünk az olimpiára. Régen volt ilyen szituációban a válogatott, meg kell ragadni a lehetőséget. Ám nem szabad teherként felfogni, mert ha így állunk a tornához, könnyen begörcsölhetünk, és bizonytalanná válik a játékunk. Úgy tűnik, a másik három válogatottól elvárják az olimpiai részvételt, s a selejtezőben részt vevő tizenhat csapat erősorrendje is ezt sugallja, hiszen míg mi a tizenharmadik helyen vagyunk most, riválisaink az első nyolcban… Sokunknak eszébe jutott már, hogy sztárokkal és példaképekkel találkozhatnánk az olimpián, amelyen a kosárlabda csoportköre nem Párizsban, hanem Lille-­ben lesz, de ez egyelőre fantáziálás.”

Kosárlabda
2024.02.08. 00:07

Itt a lehetőség – publicisztika

ALAPVONAL. A szurkolók is érzik, olyan eseményt nézhetnek meg élőben a leghűségesebb városban, amilyen nem minden generációnak adatik meg; az elmúlt 44 évben hiányzott a magyar kosárlabda az olimpiai játékokról, most pedig három mérkőzés választja el a lányokat a nagy, korábban talán kissé hihetetlennek tetsző álom beteljesülésétől.

 

Dubei Debóra nem gondolta volna, hogy valaha karnyújtásnyira kerülhet az olimpiához (FOTÓ: KONCZ MÁRTON)
Fotó: Koncz Márton

– Szeret Sopronban játszani?
– A válogatottal pozitív élményeket éltünk át az arénában, úgyhogy mindenki szívesen jön vissza, de bárhol jól érezzük magunkat a csapattal.
– Mióta jár a fejében az olimpiai selejtezőtorna?
– Egy ideje ott motoszkál a fejünkben, ám idény közben vagyunk, novemberben Európa-bajnoki selejtező meccseket játszottunk, és igyekszünk teljesíteni a klubunkban. Persze Székely Norbert szövetségi kapitány is úgy engedett el minket novemberben, hogy már lebegjen a szemünk előtt, milyen lehetőség vár ránk februárban. Most az egész ország figyeli a csapatunkat, vajon mit érhet el.
– Az összetartás elején ott folytatták, ahol legutóbb abbahagyták?
– Maximálisan. Ebéd után például nem az van, hogy mindenki felpattan és megy a szobájába, hanem lent maradunk beszélgetni. Múltkor Norbi meg is jegyezte, nagyon jó volt látnia, hogy nem a telefonjukat nyomkodják a keret tagjai, helyette megy a társalgás, a pletyizés.
– Az utolsó mérkőzés utolsó pillanatáig nyílt lehet a kvalifikáció kérdése. Készen állnak rá mentálisan?
– Szerintem igen, de reménykedünk, hogy nem az utolsó pillanatokban dől el a sorsunk. Nem egyszerű a feladatunk, a társaság többsége nem játszott Európán kívüli csapatok ellen, én sem. Biztos, hogy fizikailag kemény, gyors mérkőzések várnak ránk, de bízom benne, hogy át tudjuk ugrani a lécet!

Horváth Bernadett, a válogatott irányítója: Reménykedünk, hogy nem az utolsó pillanatokban dől el a sorsunk

Eddig egyszer szerepelt az ötkarikás játékokon a női válogatott (a férfiak négyszer), 1980-ban Moszkvában, s a hat csapat részvételével megrendezett viadalon a negyedik helyen végzett. Csütörtöktől Sopronban sorrendben Kanadával, Japánnal és Spanyolországgal küzd meg Székely Norbert csapata az első három hely egyikéért. Hogy milyen eséllyel? Ha csak a világranglistát és a nemzetközi szövetség előzetes erősorrendjét (16 csapat négy négyes csoportban selejtez) nézzük, szó sincs arról, hogy a rendező lenne a favorit… A FIBA szakértői szerint az előző évek eredményei és a játékoskeretek alapján a 2022-es világbajnokságon elődöntős Kanada (7. hely), a tokiói olimpián ezüstérmes Japán (8.) és az előző Európa-bajnokságon éppen a mieink ellen fináléba jutó Spanyolország (6.) papíron erősebb a 13. helyre sorolt magyar együttesnél.

De csak papíron.

Csütörtök. 1. forduló: Spanyolország–Japán, 16.30. MAGYARORSZÁG–Kanada, 19 (Tv: M4 Sport)
Péntek. 2. forduló: Kanada–Spanyolország, 15.30 (Tv: M4 Sport). Japán–MAGYARORSZÁG, 18 (Tv: M4 Sport)
Vasárnap. 3. forduló: Kanada–Japán, 15 (Tv: M4 Sport+). Spanyolország–MAGYARORSZÁG, 17.30 (Tv: M4 Sport)
OLIMPIAI SELEJTEZŐ, NŐK, SOPRON

Ugyanis csapatunk acélosodott tavaly nyárhoz képest, elég, ha csak azt említjük meg, hogy a WNBA-t is megjáró Juhász Dorkával bővült a keret, az immár az olasz Schióban játszó magasbedobó erősebbé teszi az együttest. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy azóta Kiss Virág is az euroligás Mer­sin centereként gyűjti a tapasztalatot az elitsorozatban és a török ligában. Általános szakvélemény, hogy duójuk – ha összeszokik – lehet az európai mezőny legdominánsabb párosa magasposzton a következő években.

A magyar válogatott végleges keretét kedd este jelentette be Székely Norbert – Sitku Zsuzsanna (Sopron), Török Ágnes és Ruff-Nagy Dóra (mindkettő Győr) lett az a három játékos, akitől elköszöntek.

Fotó: Koncz Márton

– Nem az a típus, aki túlizgulja a dolgokat. Van most önben egy kis pluszdrukk az olimpiai selejtező előtt?
– Persze, mindig van, de valamiért nem látszódik – ez vagy jó tulajdonság, vagy nem… Nagyon várom, hogy elkezdődjön végre a torna! Nyáron nehéz volt felfogni, hogy megtörténik, de így, a hajrában nagyon jó érzés tölt el.
– Mekkora előny, hogy abban az arénában játszhat, azokra a gyűrűkre dobhat Sopronban, amelyeket naponta használ?
– Nyilván nagy segítség, főleg az, hogy napról napra láttam, mennyire készülnek az itt dolgozók, mennyire fontos ez az egész Sopronnak. Igyekszem ennek a tudatában játszani, és mivel a közönség is nagyszerű a csarnokban, ez óriási pluszt jelent.
– Melyik ellenféllel szemben érzi a legnagyobb esélyt, melyiket kellene mindenképp legyőznünk a továbbjutásért?
– Bármelyik csapat lehet ez, nagyon közel állunk egymáshoz az erőviszonyok tekintetében. Mindegyik válogatott mást képvisel, egyet nem tudok kiemelni közülük, minden meccsre úgy készülünk, hogy ez lesz az, amelyiket meg tudjuk nyerni, és ha hiszünk ebben, lehetségessé is válhat.
– A spanyolokat felkészülési mérkőzésen már legyőztük, de tétmeccsen még nem sikerült. Fenik most a fogukat rájuk?
– Hogyne, nagyon készülünk mindenkire, de ahogy említettem, meccsről meccsre haladunk, és a spanyolok lesznek az utolsók, vagyis rájuk jut a legkevesebb időnk, viszont őket ismerjük a leginkább.
– Hogyan viszonyul a japánok furcsa stílusához?
– Nagyon gyors a játékuk, utánpótlás-világbajnokságon szerepeltem ellenük. Nehéz mérkőzés volt, olyan sebességgel mozognak a pályán, amit nehéz követni, ám ha a saját nyugodt játékunkat erőltetjük, sikeresek lehetünk ellenük.

VARGA Alíz, a válogatott erőcsatára: Nagyon hasonló erősségű csapatok küzdenek egymással

„Aki itt volt, mindenki megérdemelte a helyét, a maximumot nyújtotta, de nyilván ez nehéz szituáció – mondta a szűkítéssel kapcsolatban Dubei. – El kell fogadni, ez nem a mi döntésünk, hanem a szövetségi kapitányé. Fáj a szívünk, nehéz az elválás… Amúgy a hangulat most is nagyszerű, ennél a csapatnál ez mindig rendben volt, egyben vagyunk, de máshogy nem is lehet eredményesen játszani. Ahogy közeledik az első meccs, úgy lesz egyre nagyobb a lámpaláz, de ez természetes. Amúgy meg kell is az adrenalin. Ismerem magunkat, félni nem fogunk, s ha kellő határozottsággal és magabiztossággal játszunk, s nem a téttel foglalkozunk, van esélyünk. A kanadaiakat maximálisan sikerült feltérképezni, az elmúlt napokban ők voltak a középpontban, a szakmai stáb jó munkát végzett, úgy érzem, készen állunk. Bridget Carletonnal, aki csapattársam Győrben, a szerdai reggelinél találkoztam először, mióta itt vagyunk, aranyos lány. Váltottunk néhány szót, s azzal váltunk el, hogy csütörtök este a pályán találkozunk.”

Kemény feladat vár a mieinkre rögtön éhgyomorra, megrettennünk azonban nem kell a spanyol Víctor Lapena által gardírozott Kanadától. Bridget Carletontól azért lehet egy kicsit… A Serco Uni Győr bedobója múlt hónapban 41 ponttal terhelte meg a Polkowice gyűrűjét az Euroligában, ami az elitsorozat modern kori történetében a harmadik legjobb teljesítmény a vonatkozó kategóriában. Ha a 26 éves játékos elkapja a fonalat, jaj az ellenfeleknek, ugyanakkor vele vagy ellene majdnem mindenki játszott a magyar válogatottból. Studer Ágnes a francia Flammes Carolóban együtt pattogtat Shay Colley-val, aki korábban (2021–2022) szintén megfordult Győrben, miként Nirra Fields (2017–2018) is. Ha már kiemeljük, hogy jók a centereink, ezt a kanadaiakról is elmondhatjuk: a Bourges rutinos, 33 éves magasembere, Kayla Alexander tavalyelőtt éppen a Sopron Basket legyőzésének köszönhetően nyerte meg klubjával az európai Szuperkupát, ráadásul ő lett a legértékesebb játékos. Az észak-amerikaiak másik centerét, Natalie Achonwát Juhász Dorka ismerhetné közelről a WNBA-s Minnesota Lynxből, azonban az elmúlt évadot kihagyta a 31 éves játékos, mert édesanya lett. Nagy hiányzó a bécsi edzőtáborban megsérülő Kia Nurse, aki a napokban szerződött a Los Angeles Sparkshoz. Hazai közönség előtt reális az esély a fizikailag erős ellenfél felülmúlására, ám valószínűbb, hogy nem az első mérkőzésen kerülünk közelebb az olimpiához.

Fotó: Imago
Kanada az esélyesebb, de van mibe kapaszkodnunk

Együttesünk első ellenfele, Kanada már hétszer szerepelt olimpián, az előző három játékokon egyformán az első kilencben végzett, s talán a legnagyobb favoritja a soproni tornának, noha annak nincs jelentősége, hányadik helyezettként szerez kvótát egy válogatott. Az ugyanakkor nem hagyja hidegen a játékosokat, hogy nyáron ott lehetnek Franciaországban. Kérdés, mennyire hat bénítólag a mieinkre, mennyire köt béklyót a kezekre a hatalmas tét, ezt a szituációt nem modellezhették, mert sem játékos, sem stábtag nem volt még ilyen helyzetben. Nyilván előnyt jelent, hogy idehaza rendezik a tornát – jár az elismerés a szövetségnek, hogy megpályázta és megnyerte a házigazdaszerepet, ezzel is óriási segítséget nyújtva a csapatnak. Persze nem lesz könnyű az első háromban végezni, alakulhat úgy is, hogy körbeverés esetén egy győzelem nem lesz elég a kvótához.
„Felnőttek vagyunk, mindenki tudja magáról, mikor mit kell tennie, tisztában van a fizikai határaival – mondta Dubei a csapatkapitányi feladatairól. – Ha valaki kibillen a szerepéből, esetleg meginog, összezavarodik, nyilván Székely Norbert mellett az én dolgom is közbelépni, összehívni a csajokat, de az Európa-bajnokságon sem volt erre szükség. A szerdai edzésen elvégeztük az utolsó simításokat, jöhet a lényeg!”

Teljesen természetes, hogy a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) szigorú követelményeket támaszt az égisze alá tartozó események rendezésekor. A Novomatic Arénában is mindennek centiméter-pontosságúnak kell lennie, rengeteg útmutatásnak és szabványnak kell megfelelni. Például az a parketta, amely az Euroliga soproni négyes döntőin megfelelt az európai szekciónak, nem jó a világszövetségnek – szerencsére az MKOSZ-nek van megfelelő borítása, tavaly Debrecenben használta is az U19-es férfi-világbajnokságon. A kis csarnok nem használható, mert a mobil lelátó abban az irányban terjeszkedik, míg az irodák feletti régi edzőpálya egyik részén VIP-helység, a másikon az önkéntesek és a szervezőbizottság pihenője, étkezője lett berendezve. Az ülőhelyek már elkeltek, az Eventim weboldalán korlátozott számban még kapható belépő állóhelyre. A személyzettel, mindennel együtt 2500 fő az aréna befogadóképessége, bízzunk benne, hogy csütörtökön, pénteken és vasárnap egy gombostűt sem lehet leejteni a magyar válogatott fellépésein.

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: AFP
Mindent centiméterre megszab a nemzetközi szövetség

 

 

NAGY ÖRÖM és megtiszteltetés, hogy Sopron városa rendezheti meg ezt a rangos eseményt, igyekszünk kiváló házigazdái lenni a tornának, ame­lyen reményeink szerint mi is kivívjuk az olim­piai részvételt. Ellenfeleink előrébb állnak a világranglistán, egytől egyig erős válogatottak, de bízom a szakmai stáb tudásában, a csapategy­ségben, s hogy a többéves kemény munka és a rendkívül szép Európa-baj­noki eredmény után a legmagasabb szintre is eljuthat a magyar együttes. Ennek eléréséért három különböző kosárlabdakultúrájú csapattal játszanak a lányok, ami nem könnyíti meg a hely­zetet. Első ellenfelünk a kanadai válogatott, amely a fizikumra épülő kosárlabdát játszik, védekezésben centerposzton nagyon erős, de támadásban mégis a mezőnyjátékosokra támaszkodik.

NS-SZAKÉRTŐ: SERES Éva 130-szoros magyar válogatott játékos, a Novomatic Aréna létesítményvezetője

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik