Női kosár Euroliga: megismerkedtek a győriek a „hangárral”

FAZEKAS ZOLTÁN (Bologna)FAZEKAS ZOLTÁN (Bologna)
Vágólapra másolva!
2023.12.13. 13:52
null
Erősen tartalékos csapattal áll ki Bolognában a Győr (Fotó: a szerző felvétele)
Borzasztóan nehéz mérkőzés vár a Serco Uni Győr csapatára szerda este Bolognában a női Euroliga B-csoportjának 9. fordulójában.

 

Szerda délelőtt laza, alig egy órás dobóedzést tartott a Serco Uni Győr együttese Bolognában, ahol este 20.30-tól a Virtus Segafredo ellen lép pályára a női Euroliga B-csoportjának 9. fordulójában.

Az egyébként is tartalékos együttes (a brit-amerikai Kristine Anigwe térdsérülés miatt hiányzik) a magyar válogatott csapatkapitányát sem tudja bevetni, mert Dubei Debóra még a hétfői, győri tréningen szenvedett arcsérülést egy szerencsétlen ütközést követően, s ugyan a bedobónak nem tört el az orra, nem utazhatott Olaszországba.

Hogy a kötelezően nevezendő tíz játékossal kiállhasson a Győr, egyedül útnak indult a szlovák Molnár Anna-Laura, aki a szerda délelőtti edzésre érkezett meg. A keddi kalamajka (az esti edzésre jókora kerülővel és késve érkezett meg a magyar együttest a kirendelt busz sofőrje a 25 perces utat követően rossz helyszínen tette ki, emiatt az új kijelölt helyszínen, a Virtus Segafredo Bologna férficsapatának edzőtermében késve kezdődött a foglalkozás) után szerdán délelőtt a csapat szállásának tőszomszédságában lévő és a meccs helyszínéül szolgáló Virtus Segafredo Arénába néhány perc alatt átgördült a busz, de ezúttal sem sikerült elsőre odatalálni a jó célhelyszínre a buszsofőrnek…

Mentségére legyen mondva, bevallotta, először járt a gyártelepre emlékeztető, leginkább a Hungexpóhoz hasonlító bázison, amelynek közepén található az impozáns, könnyűszerkezetes csarnok. Amelyben alig egy héttel ezelőtt a Barcelona ellen több mint nyolcezren voltak, igaz, az férfi Euroliga-meccs volt…

Ami a riválist illeti, a Bologna nincs túl jó passzban, legutóbbi öt meccsét elvesztette, ebből hármat az Euroligában. A csapatot sújtó sérülések ellenére Goree Cyesha és társai jó hangulatban készültek, de tisztában vannak azzal, hogy jóval átlagon felüli teljesítményre lesz szükségük, hogy éles meccset játsszanak a három győzelmet és öt vereséget számláló olaszokkal.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
CSOPORTKÖR, 9. FORDULÓ
A-CSOPORT
December 12., kedd

Lyon ASVEL (francia)–Fenerbahce Alagoz Holding (török) 89–81
December 13., szerda
20.00:
Szerda. Beretta Famila Schio (olasz)–ACS Sepsi SIC (romániai)
20.00: Casademont Zaragoza (spanyol)–DVTK HUN THERM
20.00: AZS Lublin (lengyel)–Valencia BC (spanyol)
B-CSOPORT
December 13., szerda
19.00:
ZVVZ USK Praha (cseh)–BC Polkowice (lengyel)
19.30: Landes Basket (francia)–CBK Mersin (török)
20.00: Villeneuve d'Asq (francia)–Halcon Avenida Salamanca (spanyol)
20.30: Virtus Segafredo Bologna (olasz)–SERCO UNI GYŐR

Legfrissebb hírek

Lelik Réka: Nem volt keresnivalónk a hatos döntőbe kerülésért vívott harcban

Kosárlabda
2026.01.30. 07:06

Női kosár Euroliga: a DVTK nagyot hajrázott, de a meccs utolsó kosarával kikapott a Veneziától

Kosárlabda
2026.01.28. 19:55

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

DVTK-vereség Franciaországban a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 21:16

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

Kosárlabda: Mi is többet vártunk magunktól – Kányási Veronika

Kosárlabda
2026.01.16. 11:56

Kikapott Görögországban a Sopron Basket a női Európa-kupában

Kosárlabda
2026.01.15. 20:28
Ezek is érdekelhetik