Férfi kosár NB I: másfél hónap után távozik Paksról a magyar válogatott játékos

2023.11.18. 09:24
null
A magyar válogatott Govens másfél hónap után távozik Paksról (Fotó: Török Attila)
Másfél hónap után távozik a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE-től a korábbi magyar válogatott Govens Darrin.

 

A klub tájékoztatása szerint a 35 éves játékos azért érkezett Paksra rövid távú szerződéssel, mert három meghatározó ember – Eilingsfeld János, Duda Szanadze és Mário Ihring – is sérült volt a keretben, és a vezetőségnek gyors döntést kellett hoznia pótlásukra. Az ASE most közös megegyezéssel szerződést bontott az amerikai irányítóval, aki 5 mérkőzésen 14 pontot átlagolt.

Govens korábban légióskodott Görögországban, Izlandon, Oroszországban és Franciaországban is, a magyar élvonalban pedig a 2014–2015-ös idényben mutatkozott be az Egis Körmendben.

Utána megfordult a ZTE, a Szombathely, az Alba Fehérvár, a Szeged és a DEAC csapatában is. Négy évvel ezelőtt bajnok lett a Falco KC-val, a 2020–2021-es szezonban pedig a legértékesebb játékosnak választották.

Govens 2017 és 2020 között erősítette honosított játékosként a magyar válogatottat.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
2026.04.30. 23:20

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

Söpréssel elődöntős az Olaj, a Falco és az Atomerőmű a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.24. 19:58

Franciaország rendezi a 2031-es kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
2026.04.22. 14:08

A Panathinaikosz bejutott a rájátszásba, míg a Monaco a Barcelona ellen kap még egy esélyt a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.04.21. 23:19

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26
Ezek is érdekelhetik