Női kosárlabda: új névadó szponzora van a Szekszárdnak

F. Z.F. Z.
2023.09.28. 12:40
null
Balról: Zseljko Djokics vezetőedző, Szabó Noémi szakmai igazgató, Tarr János, Theodoreán Alexandra csapatkapitány, Szabó Gergő klubigazgató
Új névadó szponzora van az eddig Atomerőmű KSC Szekszárd néven szereplő női klubnak, amely hároméves támogatói szerződést kötött a szekszárdi Tarr Kft.-vel.

„Erős a kötődésem a csapathoz, gyerekkoromban rendszeresen ott voltam a Sió-kupákon, édesapám kezelte az eredményjelzőt” - mondta meghatódva Tarr János, aki csütörtök délelőtt írta alá a megállapodást Szabó Gergővel, a klub ügyvezetőjével. A csapat – amelyet 21 éve szponzorál Tarr cége – új neve így Tarr KSC Szekszárd lett. Szabó Noémi sportigazgató nem felejtette el megköszönni az MVM Paksi Atomerőmű eddigi támogatását, majd ezzel kapcsolatban elmondta, tiszteletben tartják az állami vállalat vezetőségének döntését, miszerint az MVM-től kapott források jó részét elsősorban az ASE szakosztályaira, főleg a férfi kosárlabdára szeretné fordítani. Hozzátette, az új névadói támogatás szempontjából fontos volt, hogy magasabb legyen az összeg, mint amennyit az Atomerőmű adott 2022-ben, és amit ígértek 2024-re. A Djokics Zseljko vezetőedző által irányított együttes, amely az előző évadban negyedik lett, szombat délután a BKG Szigetszentmiklós ellen kezdi meg a bajnoki idényt.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: nyolc ponttal nyert Pasaréten a Sopron

Kosárlabda
2026.11.01. 20:21

Hatodik mérkőzését is megnyerte a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.31. 17:01

Női kosár NB I: a DVTK tíz ponttal nyert az ETO ellen

Kosárlabda
2026.10.25. 19:11

Női kosárlabda NB I: tovább őrzi hibátlan mérlegét a Sopron

Kosárlabda
2026.10.24. 20:13

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
2026.10.18. 19:25

Hatvanpontos különbséggel nyert a DVTK a Szigetszentmiklós otthonában a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.17. 20:06

Női kosár NB I: a Csata otthon nyert a Szekszárd ellen

Kosárlabda
2026.10.11. 19:10

Megszenvedett, de nyert a Cegléd ellen a DVTK a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.10. 20:22