Női kosár: győri hagyományőrzés magas fokon

Vágólapra másolva!
2023.09.08. 21:16
null
Idén nem a Sopron Basket, hanem a brit London Lions volt a Serco Uni Győr ellenfele (Fotó: Nagy Gábor)
A busztragédia tízéves évfordulója alkalmából rendezett felkészülési találkozón a London Lions felülmúlta a Serco Uni Győrt.


Az idő többnyire fájdalmas múlását leginkább akkor vesszük észre, ha évfordulóról emlékezünk meg, legyen az születésnap vagy éppen egy tragikus esemény. Több mint tíz éve már, hogy 2013. szeptember 7-én súlyos baleset érte a soproni felkészülési találkozójára tartó győri női kosárlabda-csapatot szállító autóbuszt, aminek következtében életét vesztette Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató, míg az egyik játékos, a szerb Natasa Kovacsevics bal lábát térd alatt amputálni kellett – és akkor még nem beszéltünk az egyéb testi és lelki sérülésekről…

Hogy megemlékezzenek a honi sportág két valóban emblematikus alakjáról, hagyomány, hogy minden évben megrendezik a Fűzy-Tapodi emlékmérkőzést, amelyen idén nem a Sopron Basket, hanem a brit London Lions volt a Serco Uni Győr ellenfele. Az angol főváros klubja a DVTK-val küzd majd az Euroliga főtáblájára jutásért, vagyis a miskolciaknak is volt okuk figyelni az összecsapásra még akkor is, ha a vendégek nem teljes keretükkel, mindössze nyolc bevethető játékossal érkeztek Magyarországra. A kezdést szűk egy órával megelőzően többen még a férfi vb Németország–Egyesült Államok elődöntőjét nézték, s hüledeztek, hogy a Team USA idén sem szerez világbajnoki címet.

A feldobás előtt húsz perccel, szintén szokás szerint elismeréseket adtak át. A Győri kosárlabdáért-díjat Gyömörei Tamás, a Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának vezetője kapta; a Fűzy Ákos-emlékdíjat két helyi utánpótlás-kosaras, Gálos Hanna és Rigó Dorina vehette át, míg a Tapodi Péter-emlékdíj Gálosné Farkas Andrea utánpótlásedző birtokába került – aztán zúdulhattak a parkettre a labdák, nem volt egyszerű összeszedni mindet.

A történeti hűség kedvéért jegyezzük le, hogy a hazaiak Destiny Slocum, Dubei Debóra, Gyöngyösi Janka, Török Ágnes, Goree Cyesha kezdő ötössel álltak fel, első kosarukat a friss amerikai szerzemény, Slocum jegyezte a triplavonalon túlról. Pontszerzés terén hamar felvették a fonalat a győriek, bő öt perc elteltével 15–11-re vezettek, az Európa-bajnokságon látott formájában játszó Dubei Debóra hármasa után időt kért a látogató. 17–17-nél viszont már Cziczás László hívta magához együttesét, nem is hiába, Ruff-Nagy Dóra menten bevágott egy triplát.

Kosaraknak nem voltunk híján, viszont a második negyed elejére 32–22-es előnyhöz jutott a London Lions, amely egyáltalán nem keltett rossz benyomást, leginkább a 22 éves Holly Winterburn gyűjtögette a pontokat.

A nagyszünetben már csak kettő pont volt a Győr hátránya, majd a 23. percre meg is fordította az állást (50–47). A produkció nem volt hibátlan, de van még idő jócskán az Euroliga-évad kezdetéig, vagyis amiatt sem kell különösebben bánkódni, hogy a győzelem végül elmaradt,

„Csak a jóra gondolunk vissza, azt hiszem, az a legfontosabb, hogy minden évben a kosárlabda olyan ünnepét rendezzük, amelyen díjazzuk azokat, akik a legtöbbet teszik itt, Győrben a sportágért. A hagyományőrzés része, hogy a Győrt a magyar női kosárlabda élvonalában tartsuk és évről évre szerepeljünk a nemzetközi porondon”– mondta a Nemzeti Sportnak Fűzy András, a Serco Uni Győr elnöke, hozzátéve, nagyon örül, hogy sok néző, köztük rengeteg fiatal gyermek ment ki a pénteki mérkőzésre.

Megnyugodhatunk, Fűzy Ákos és Tapodi Péter szellemisége továbbra is virágzik, örökségüket gondosan őrzik Győrben, emlékük amíg világ a világ, élénk marad idehaza.

KOSÁRLABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, NŐK
Serco Uni Győr–London Lions (brit) 76–82 (22–25, 21–20, 23–16, 10–21).
Legjobb dobók:
Goree 18/6, Slocum 15/9, ill. Winterburn 25/6, Landrum 16/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik