U19-es férfi kosár-vb: a török, a dél-koreai és az argentin csapattal találkozunk

2023.03.14. 15:35
null
A sorsolás (Fotó: dehir.hu)
Törökországgal, a Dél-Koreával és Argentínával került egy csoportba a magyar válogatott a nyári U19-es férfi kosárlabda-világbajnokságon, amelynek Debrecen ad otthont.

 

A keddi sorsolást az első kalapból várta Váradi Kornél szövetségi kapitány együttese – amely a rendező jogán indul –, a szabályok értelmében az amerikai régió képviselői nem kerülhettek egy csoportba, illetve két európai országnál több nem juthatott ugyanabba a négyesbe.

Ami az ellenfeleket illeti, a törökök bronzérmet nyertek a 2015-ös korosztályos vb-n, a dél-koreaiak kilencedik részvételükre készülnek, míg az argentinok már 15. alkalommal lépnek pályára, és csak 1987-ben hiányoztak a mezőnyből.

A Debreceni Református Kollégium dísztermében rendezett ceremónián Markus Studer, a nemzetközi szövetség (FIBA) egyik igazgatója beszédében elsőként az elmúlt évek közös sikereiről beszélt:

„Remek együttműködés alakult ki a FIBA és Debrecen között, és jól bevált a többéves rendezési modell, melynek keretében a város a közelmúltban U19-es és U17-es női világbajnokságnak adott otthont, és előbbin a magyar U19-es csapat történelmi bronzérmet nyert. A 2023-as torna is fontos lépcsőfok lesz a fiataloknak” – emelte ki.

A sorsoláson közreműködött Dino Radja, a FIBA nagykövete, aki olimpiai ezüstérmes és kétszeres Európa-bajnok lett a jugoszláv, illetve horvát válogatottal, valamint Gulyás Róbert 101-szeres válogatott kosárlabdázó.Az U19-es válogatott szövetségi edzője, Váradi Kornél közölte, a vb-n minden válogatott a kontinense legjobb csapatai közé tartozik.

„Az látszik, hogy az A csoport brutálisan erős, én előzetesen bármilyen csoporttal elégedett lettem volna, és bízom benne, hogy jó mérkőzéseket fogunk játszani. Az elmúlt másfél évben azért dolgoztunk, hogy egy versenyképes társaságot sikerüljön kialakítanunk, szeretnénk méltóképpen képviselni Magyarországot” – tette hozzá.

A június 24. és július 2. közötti korosztályos vb-re a Főnix Arénában és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban kerül sor. Debrecenben 2008 óta ez lesz a 29. kosaras világverseny.

A CSOPORTOK
A csoport:
Spanyolország, Franciaország, Kína, Kanada
B csoport: Egyesült Államok, Szlovénia, Libanon, Madagaszkár
C csoport: Brazília, Szerbia, Japán, Egyiptom
D csoport: MAGYARORSZÁG, Törökország, Koreai Köztársaság, Argentína

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
11 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
14 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
15 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03