Férfi kosár: Hangáék harmadszor is legyőzték a Barcát, bajnokok

2022.06.19. 20:00
null
Hangáék bajnokok lettek, mivel harmadszor is legyőzték a Barcát a döntőben (Fotó: AFP)
Hanga Ádám csapata, a Real Madrid a magyar játékossal a soraiban 81–74-re felülmúlta hazai pályán a Barcelonát, ezzel megszerezte harmadik győzelmét a fináléban, és megnyerte a spanyol férfi kosárlabda-bajnokságot (ACB-liga).

 

A Hanga Ádámot is foglalkoztató Real Madrid jobban kezdett, de a Barcelona nem tágított, s a „királyiak” csak egypontos előnnyel vonulhattak szünetre.

A katalánok fordulás után sem tudták átvenni a vezetést, a Madrid tartotta az 5-8 pontos távolságot, mígnem a harmadik játékrész hajrájában először kerültek előnybe a vendégek (55-56). Az utolsó szakaszban a magyar kosaras hármasával ismét a házigazdák álltak jobban, és a 221 centis, 25 pontig jutott Walter Taveres vezetésével megszerezték a győzelmet. A Real nemrég szívrohammal kórházba került mestere, Pablo Laso a lelátóról nézte végig tanítványainak a diadalát.

A magyar játékos közel 28 percet töltött a pályán, ez idő alatt 7 pontot, 8 lepattanót és 2 asszisztot jegyzett korábbi csapata ellen (tavaly még vele ünnepelt ligaelsőséget). A magyar légiós három kupaaranya mellett a második bajnoki címét szerezte meg Spanyolországban.

Az Euroliga aktuális kiírásában ezüstérmes Real Madrid hazai környezetben gyűjtötte be története 36. bajnoki címét (2019 óta az elsőt).

FÉRFI KOSÁRLABDA
SPANYOL BAJNOKSÁG, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Real Madrid–Barcelona 81–74
(13–10, 21–23, 23–23, 24–18)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Real Madrid javára

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
15 órája

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05