Férfi kosárlabda: szívrohamot kapott Hangáék edzője

Vágólapra másolva!
2022.06.05. 17:24
null
Laso állapota állítólag stabil (Fotó: AFP)
Szívrohamot kapott, emiatt kórházban kezelik Pablo Lasót, a Hanga Ádámot foglalkoztató Real Madrid kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét – közölte az MTI.

A klubhonlap szerint az 54 éves trénert a Sanitas La Moraleja kórházba szállították, állapotáról azonban nem adtak pontos tájékoztatást. A Marca sportnapilap ugyanakkor úgy tudja, a szakember állapota stabil.

Laso 2011 óta irányítja a fővárosiakat, akikkel az Euroligát kétszer, a spanyol bajnokságot ötször, a spanyol Király-kupát pedig hatszor nyerte meg.

Az idén Euroliga-ezüstérmes Real Madrid jelenleg a spanyol bajnokság elődöntőjét játssza a Baskonia ellen, és 2–0-ra vezet összesítésben. Szombaton, a 83–71-re megnyert második összecsapáson Hanga a mezőny legeredményesebbjeként 18 pontot szerzett. A harmadik mérkőzést kedden rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Megszakadt a Panathinaikosz jó sorozata, a Valencia állta útját a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 perce

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
23 órája

A Monaco 125 pontig jutott; győzelmével élen a Hapoel Tel-Aviv a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
Tegnap, 22:44

Gasper Okorn: A csapat nem akkor mutatja meg a karakterét, amikor húsz ponttal vezet

Kosárlabda
2025.12.03. 09:46

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29

Somogyi Ádám: Tudunk ennél is jobban játszani

Kosárlabda
2025.11.30. 12:00

Kosárlabda: lemondott a legendás Obradovics, úgy tűnik, nincs visszaút

Kosárlabda
2025.11.28. 17:56

Férfi kosár: a rutin mellé épül be a fiatalság a válogatottban

Kosárlabda
2025.11.26. 11:10
Ezek is érdekelhetik