Női kosár: új színekben lép pályára az új idényben a Sopron

Vágólapra másolva!
2022.05.07. 22:10
null
Jövőre már lila-fehérben lép pályára a Sopron Basket (Fotó: Tumbász Hédi)
Ünnepélyes idényzáró ankétot és kerethirdetést tartott szombaton az Euroliga-győztes és magyar bajnok Sopron Basket női kosárlabdacsapata, amely lila-fehérben lép pályára a következő évadban.

 

 

A feldíszített Novomatic Arénában a szurkolók megtekinthették a klub serleggyűjteményét, az idei trófeák pedig kiemelt helyet kaptak a színpadon.

Gáspár Dávid vezetőedző az átmenetileg öltözővé alakult porondon betekintést nyújtott a szakmai videóelemzésekbe. A Laczka Miklós másodedző által összeállított anyagon keresztül a jelenlévők átélhették a Magyar Kupa-döntőtől az Euroliga-győzelemig vezető időszak nehézségekkel járó és a felmerült szituációkra válaszokat igénylő állomásait.

Török Zoltán ügyvezető megosztotta érzéseit, gondolatait a történelmi Euroliga-diadalban kicsúcsosodott, több mint két évtizedes folyamatos fejlődésről, a soproni közösség erejéről és a hagyományok tiszteletéről. Utóbbi jegyében az első bajnoki cím és az anyaklub, az SVSE emléke előtt tisztelegve a csapat – a szokásos zöld-sárga szerelés helyett - a magyar bajnoki mérkőzéseket lila-fehér színben vívja a következő idényben.

Az ügyvezető megköszönte a távozó Briann Januarynek, Gabby Williamsnek, Nevena Jovanovicnak, Stefanie Dolsonnak és Varga Sárának mindazt, amit a klubért tettek. Ami az érkezőket illeti, a korábbi magyar válogatott Vandersloot Courtney leigazolását már korábban bejelentették. A Sopront erősíti a folytatásban a 28 éves Brittney Sykes, aki a Los Angeles Sparks játékosaként védekezési hatékonyságban a WNBA listavezetője, tavaly az év védőcsapatába választották, az elmúlt kiírásban pedig az ausztrál liga legjobb védője lett. Visszatér szülővárosába a Ludovika-FCSM Csatától a saját nevelésű Böröndy Vivien, új szerzemény a lengyel Gdyniától a 31 éves ír Alice Kunek, és szintén játszott már Sopronban az USK Prahával az Euroliga Final Fourba jutott, 195 centis szerb Dragana Stankovic. Ugyancsak fontos erősítés lehet a 22 éves Eziyoda „Ezi" Magbegor, aki 2016-ban az U17-es világbajnokság legjobbja lett, 2020-ban WNBA-bajnoki címet ünnepelhetett a Seattle Storm csapatával, és tavaly az ausztrál válogatott centereként a belgák ellen 20 ponttal debütált a tokiói olimpián.

A Sopron Basket 2022/2023-as kerete:
Vandersloot Courtney (magyar-amerikai)
Fegyverneky Zsófia
Böröndy Vivien
Brittney Sykes (amerikai)
Kókai Patrícia
Alice Kunek (ír-ausztrál)
Czukor Dalma
Sitku Zsuzsanna
Varga Alíz
Jelena Brooks (szerb)
Határ Bernadett
Ezi Magbegor (ausztrál)
Dragana Stankovic (szerb)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
Tegnap, 9:25

Nagyon simán nyert a Pécs és a DVTK; folytatódott a győri mélyrepülés a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:00

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Szekszárd 45 pontos különbséggel verte meg a Győrt, simán nyert a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.24. 21:05

Otthon is kikapott, kettős vereséggel búcsúzott a Sopron a női kosár Európa-kupától

Kosárlabda
2026.01.22. 19:41

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57
Ezek is érdekelhetik