Női kosár: Határ Bernadett bízik a januári visszatérésben

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.04.29. 12:11
null
Határ Bernadett bízik a januári visszatérésben (Fotó: Földi Imre)
Bízik a januári visszatérésben Határ Bernadett, az Euroliga-címvédő Sopron válogatott kosárlabdázója, aki múlt szerdán szenvedett súlyos térdsérülést – írja az MTI.


A 208 centis center a Szekszárd ellen 3–0-ra megnyert bajnoki döntő második meccsén vált harcképtelenné, amikor a hajrában egy rossz mozdulat következtében a külső keresztszalagja és a belső oldalszalagja is elszakadt.

„Most két hétig fekvőgipszsínben vagyok, hogy minél jobban meggyógyulhasson az oldalszalag, majd rá két hétre jön a műtét – mondta csütörtökön az M1 aktuális csatornának. – Tegnapelőtt kellett volna elutaznom Amerikába, ahol egy hét múlva rajtol a WNBA-évad, de hát remélem, hogy minden okkal történik, és erősebben fogok kijönni ebből a helyzetből.”

A 27 éves játékos, aki az Indiana Fever együtteséhez készült, elmondta, a finálé harmadik meccse után azért nem ünnepelt a pályán a többiekkel, mert a begipszelt lábát mindig fel kell raknia, így nagy bánatára csak a páholyból figyelhette az éremátadó ceremóniát.

A távolabbi jövőről szólva a Sopron magasembere közölte, az idén már valószínűleg nem léphet pályára.

„A műtéttől számítva 8-9 hónap a rehabilitáció, úgyhogy remélem, januárban visszatérhetek. Ami a válogatottat illeti, szerintem már megvan a pótlás a pozíciómra, én Kiss Virágban és Kiss Angelikában is százszázalékosan megbízom” – tette hozzá Határ Bernadett.

Legfrissebb hírek

Laczka Miklós: A felelős gondolkodás áll hozzám közelebb

Kosárlabda
2026.06.26. 09:14

Sopron Basket: megborult egy bázis, amit újra felépítenének

Kosárlabda
2026.06.20. 07:46

Takács-Kiss Virág: A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy eljutok idáig

Kosárlabda
2026.06.19. 07:21

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-re a magyar női 3x3-as kosárválogatott

Kosárlabda
2026.05.26. 12:06

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

Hegedűs Péter visszaépítené a bizalmat Győrben

Kosárlabda
2026.05.12. 10:50

WNBA: Juhász Dorka nélkül szenvedett egypontos vereséget a Minnesota

Amerikai sportok
2026.05.10. 10:22

Studer Ágnes a Pécs bajnoki címéről: „Kivételes csapatunk van”

Kosárlabda
2026.05.08. 11:34
Ezek is érdekelhetik