Kosár NB I: szeptember második felében kezdenek a férfiak és a nők is

Vágólapra másolva!
2021.08.10. 16:25
null
Sűrű programmal kezd a címvédő (Fotó: Nagy Balázs/Új Néplap)
A férfi kosárlabda NB I-ben szeptember 22-én, a nők mezőnyében pedig 25-én rendezik az alapszakasz első fordulóját.

 

A magyar szövetség honlapjának keddi híradása szerint a férfiaknál december 23. és január 5. között négy fordulót is lebonyolítanak majd. Az alapszakasz utolsó körét március 26-án rendezik.

A bajnok Falco KC Szombathely sűrített programmal kezd a Bajnokok Ligája miatt: egy héten belül megmérkőzik a Pécs, az Alba Fehérvár és a Sopron csapatával is. A legutóbbi döntőben érdekelt Szolnoki Olajbányász és a Falco október első hétvégéjén találkozik egymással először az új idényben.

A nőknél az előző szezon két döntőse, az Atomerőmű KSC Szekszárd, valamint a címvédő Sopron először december 11-én mérkőzik meg egymással az alapszakaszban, amely március 12-én zárul.

A FÉRFI NB I MEZŐNYE
Alba Fehérvár, Atomerőmű SE, Debreceni EAC, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, Egis Körmend, Falco Vulcano Energia KC Szombathely (címvédő), Hübner Nyíregyháza BS (újonc), Kaposvári KK, Naturtex-SZTE-Szedeák, OSE Lions, Pécsi VSK-Veolia, Sopron KC, Szolnoki Olajbányász, Zalakerámia ZTE KK

A NŐI NB I MEZŐNYE
Atomerőmű KSC Szekszárd, BKG-Prima Szigetszentmiklós (újonc), Diósgyőri VTK, ELTE BEAC Újbuda, Ludovika-FCSM Csata, PEAC-Pécs, PINKK Pécsi 424, Sopron Basket (címvédő), TFSE-MTK, UNI Győr MÉLY-ÚT, Vasas Akadémia, VBW CEKK Cegléd

Legfrissebb hírek

Nem vártuk a döntőbe, de győzött a Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.06.13. 11:44

Edzőt váltott a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Kosárlabda
2025.06.05. 16:57

Női kosár: elköszönt a Diósgyőrtől Milica Jovanovics

Kosárlabda
2025.06.02. 18:07

Női kosárlabda NB I: hét játékos távozik Szekszárdról – hivatalos

Kosárlabda
2025.06.02. 14:40

Női kosár: Aho Nina marad a DVTK-ban

Kosárlabda
2025.05.31. 11:00

Női kosárlabda NB I: Tenyér Zsófia távozik a DVTK-tól – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.29. 10:54

„Szükségem van új impulzusokra” – a Sopronból Pécsre szerződő Varga Alíz

Kosárlabda
2025.05.29. 10:20

Női kosár: válogatott játékost igazolt a Pécs

Kosárlabda
2025.05.27. 20:25
Ezek is érdekelhetik