Gyász: 34 évesen elhunyt az életmentő kosárlabdabíró

K. T. I.K. T. I.
2021.03.13. 14:02
null
Lövei László (1986–2021) (Fotó: hunbasket.hu)
34 éves korában elhunyt Lövei László élvonalbeli kosárlabda-játékvezető – számolt be a gyászhírről a BB1.hu. A Miskolcon született sportember négy évvel ezelőtt megmentette egy pályán összeeső játékos életét, ezzel országos ismertségre és elismerésre tett szert.

 

Lövei László 2003-ban kezdte játékvezetői karrierjét, emellett tanárként dolgozott. A Budapest Baptista Gimnáziumban tanított, majd igazgatóhelyettesként segítette az intézmény és a diákok életét. Egyetemi évei alatt nyaranta a Balatonnál vízimentőként dolgozott, ahol több alkalommal mentett sikeresen életet. 2017-ben Budafok-Tétény önkormányzata „Életmentő oklevéllel” tüntette ki, ugyanis egy NB II-es mérkőzésen az egyik játékos rosszul lett, megállt a szíve, és játékvezetőként hatalmas lelkierőről tanúbizonyságot téve a mentők kiérkezéséig szívmasszázzsal életben tartotta őt.

„Volt már hasonlóban részem, tudtam, mit kell tennem, mert vízimentős végzettségem van – mondta anno a Nemzeti Sportnak. – Természetesen én is megdöbbentem, de muszáj volt felülemelkednem rajta.

Lövei 2015-ben lett NB I-es kerettag, azóta fújt élvonalbeli meccseken.

2021 januárjában házasodott.

„Felesége, családja, barátai és a teljes kosárlabda-társadalom gyászol” – írja a BB1.hu.

Legfrissebb hírek

Autóbalesetben elhunyt a kétszeres WNBA-bajnok Kara Braxton

Amerikai sportok
2026.02.24. 08:31

NFL: 25 évesen elhunyt a Minnesota Vikings elkapója

Amerikai sportok
2026.02.22. 07:43

Gyász: elhunyt a legidősebb magyar FIFA-játékvezető

Labdarúgó NB I
2026.02.19. 15:52

Gyász: elhunyt a dán válogatott legendás szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.02.19. 15:19

Gyász: 74 évesen elhunyt a vb-döntős holland sakklegenda

Egyéb egyéni
2026.02.19. 12:50

Rába ETO: Pardavi Károlytól szombaton, Magyar Lajostól jövő kedden vesznek végső búcsút

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 23:18

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok evezős

Egyéb egyéni
2026.02.16. 06:58

75 évesen elhunyt Magyar Lajos, a Rába ETO legendája

Labdarúgó NB I
2026.02.14. 10:22
Ezek is érdekelhetik