Férfi kosár: Nagyon motivál, hogy sokan leírtak – Milosevics

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 09:32
null
Sztrahinja Milosevics (labdával) három bajnokit játszott a DEAC-ban a visszatérése után, ám pechjére a koronavírus-járvány miatt lezárták a bajnokságot (Fotó: HUNBASKET)
Az egyéves kihagyás után a DEAC-ban visszatérő szerb klasszis, Sztrahinja Milosevics nagyon motiváltan készül szereplésére a tavalyi bajnok Falcóban, szeretné bizonyítani a kétkedőknek, hogy az idény végére visszanyeri régi formáját.

 

– Hogyan és hol töltötte a karanténidőszakot?
– Március közepén hazamentem Újvidékre, azóta is itt vagyok – válaszolta kérdésünkre a 34 éves szerb Sztrahinja Milosevics, aki szerdán egy évre aláírt a 2019-es bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathelyhez. – Bevallom, élveztem ezt a három hónapot, mert a lakásomhoz közel van az erdő, ahol nagyokat futottam, sétáltam és bicikliztem. Volt időm főzni, olvasni, feltöltődni.

– Mikor kapott a szombathelyiektől ajánlatot?
– Nemrégiben. Remek ajánlatot kaptam, mégis hezitáltam egy keveset, hiszen tudtam, a Szolnok – amelynél majdnem öt évadot töltöttem és amellyel nagy sikereket értünk el – is fontolgatta, hogy szerződtet. De bizonytalanok voltak, így megegyeztem a Falcóval, és szerdán aláírtam.

– Befolyásolta a döntését, hogy a sárga-feketék az ősszel is a Bajnokok Ligájában indulnak?
– Beszélgettünk erről Gasper Okornnal, a Falco szlovén edzőjével, és arról is, hogy ez nekem nehezebbé teszi az idényt. Mert a csoportkör rengeteg utazással és heti két meccsel jár, márpedig én sem lettem fiatalabb. Ám tudom, erre még képes vagyok, és így is tudok segíteni a klubnak, hogy elérje a céljait.

– Okorn mit vár öntől?
– Vezérszerepet szán nekem, de nem feltétlen úgy, hogy harmincöt perceket töltsek a parketten. Rajtam kívül is lesznek meghatározó légiósai a csapatnak, mint például a most igazolt amerikai Kyan Anderson. Sokat beszélgettem Okornnal arról, mit vár el tőlem, és mennyi játékidőt szán nekem, milyen felfogásban játszik majd a csapat, hogyan képzeli a formaidőzítést. A klub elképzelései, tervei profik, magam is azonosulni tudok velük. Nyilván nem tudok annyit és úgy futni, mint a húszévesek, de a rutin és a játékintelligencia legalább olyan fontos, mint a gyorsaság.

– Márciusban a visszatérése után három meccset játszott, majd jött a kényszerszünet.
– A legrosszabbkor! Ezen a három összecsapáson még éreztem a kihagyást, rossz ritmusban kosárlabdáztam, de éreztem, kezd visszajönni, amit tudtam, mielőtt tavaly februárban a győri Magyar Kupa negyeddöntőjében elszakadt az Achilles-inam.

– Hallani olyan pletykákat, hogy már nem az igazi a lába.
– Természetesen nem vagyok most olyan dinamikus és gyors, mint a sérülésem előtt – de tudom, és biztos is vagyok benne, hogy az idény végére újra jó leszek. Nagyon motivál, hogy sokan leírtak, és úgy gondolják, csak halovány utánzata vagyok korábbi önmagamnak. Várom, hogy bizonyítsak a kétkedőknek.

– A debreceniek marasztalták?
– Beszélgettünk a folytatásról, de konkrétumig nem jutottunk el. A DEAC ellen különösen motivált leszek.

Legfrissebb hírek

Perl Zoltán: Akkora volt a teher, hogy mentálisan kimerültem

Kosárlabda
15 órája

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Kosár: a Pécs, a Csata és a DEAC sikereiről szóltak az up-bajnokságok

Utánpótlássport
2025.06.12. 15:24

Erste Liga: fiatal kapust igazolt a DEAC – hivatalos

Jégkorong
2025.06.12. 12:36

A DEAC nyerte meg a női futsalosok bajnoki döntőjét

Minden más foci
2025.06.08. 21:16

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik