Lépésről lépésre – Bobory Balázs jegyzete

Az Európa-bajnokságot felvezető mellékletünkben megpróbáltuk óva inteni a kosárlabdát szerető közvéleményt, hogy túlságosan magasra tegye a lécet a 2017 novembere óta formálódó, azóta is jócskán átalakuló, fiatalodó magyar válogatottnak. Az erős csapatok ellen vívott felkészülési meccsek azt mutatták, ennek az együttesnek elérhető, kézzelfogható célokra van szüksége, hogy aztán lépésről lépésre építse fel magát, és még csak nem is kell a szerb-lett közös rendezésű kontinensviadal végére befejeznie a munkáját, sőt...

Aztán a magyar csapat „húzd meg jobban, menjen a munka” alapon olyan rohamléptekkel húzott és lépett szinteket, hogy már nehéz volt a realitás talaján maradni. A közhellyel élve ez a válogatott maga tette fel olyan magasra a lécet, amire csak legmerészebb, legvadabb álmainkban gondoltunk. A léc – bár sokáig rezgett – végül leesett, de már olyan magasan volt, hogy sikeres kísérlet esetén egyéni csúcsnak számított volna. A korábban átvitt magasság viszont így is az utóbbi évek, évtizedek legjobb eredménye, így csak a britek elleni nüansz és centiméterek hiánya miatt szabad bosszankodni. Elég csak arra gondolni, Határ Bernadett dobása után mennyi kellett volna, hogy a labda ne lejöjjön a gyűrűről, hanem elsüllyedjen benne.

A sors igazságtalansága, hogy ezeknek a lányoknak a torna utolsó két mérkőzése után sírniuk kellett. A következő napokban még ez marad meg bennünk, nem a korábbi rengeteg nevetés és kiváló eredmény. Raksányi Krisztina azt mondta a belgák elleni meccs után, hogy a magyar válogatott odakerült, ahová való, a legjobb nyolcba, de a hatra még valószínűleg nem érett meg. És persze, jó lett volna lifttel felfelé száguldani, kihagyni emeleteket, de hosszú távon a sport mindenkit megtanít arra, hogy csak lépésről lépésre lehet előrehaladni, meg kell tapasztalni minden szint nehézségeit, miközben haladunk a csúcs felé.

Az is lehet, egyszer-egyszer majd vissza kell lépni, de jelenleg jól néz ki a magyar női kosárlabdázás jövője. És ez fontos, még azokban a pillanatokban is, amikor az elszalasztott lehetőségek és az egyéni csúcskísérlet közben lehullott léc miatt szomorkodunk.