Férfi kosár: Hozzászoktam, hogy a Barca Jolly Jokere vagyok – Hanga

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 10:18
null
Hanga Ádám és a Barcelona egyelőre ugyanott tart, mint tavaly ilyenkor: a Spanyol Kupát megnyerte, de az Euroligában nem jutott a négy közé (Fotó: AFP)
A magyar hátvéd és csapata, az Euroliga negyeddöntőjében kieső Barcelona is nehéz időszakon van túl, ám a szinte folyamatosan más feladatot kapó Hanga Ádám bízik abban, hogy a katalánok ezúttal a bajnoki címet is megszerzik.  

 

– Hogyan élték meg az Euroliga-búcsút?
– Nehezen, de már túl vagyunk a csalódottságon – válaszolta Hanga Ádám, a spanyol FC Barcelona 30 éves magyar válogatott játékosa. – Mentálisan és fizikailag is roppant megterhelő időszak volt az elmúlt néhány hét, amit sajnos az Efes elleni kieséssel zártunk le.

– Pedig már a második meccsen elvették a pályaelőnyt a törököktől...
– Nagy várakozással néztünk a párharc elé, ami igazolta a jóslatokat, hiszen végletekig kiélezett sorozat volt, az egyetlen a negyeddöntő, amelyik csak az ötödik találkozón dőlt el. A második meccsen nagyon odatettük magunkat, Isztambulban nyertünk, ám ezután érthetetlen módon elrontottuk az első hazait.

– Mit gondol, miért?
– Mentálisan nem voltunk rendben, pocsékul kezdtük a meccset, s mivel jellemző ránk, hogy ha beragadunk az elején, nehezen állunk talpra, simán, harmincnégy ponttal vesztettünk. Tizennégy triplát kaptunk, ez Euroliga-rekord idegenben szereplő csapattól. Sajnos esélyünk sem volt ezen a mérkőzésen, ráadásul fel is adtuk a végét, ami nem volt szép. Utána megnyertük a következő hazait és az utolsó, isztambuli találkozón is pariban voltunk, de végül kikaptunk. Gratulálnunk kell az Efesnek, jobb volt. Mi nagy lehetőséget szalasztottunk el. Szerencsére annyira sűrű a program, hogy nem volt időnk búslakodni, így már tényleg a bajnokságra tudunk fókuszálni. Négy forduló van hátra az alapszakaszból, ha a hátralévő meccseinket megnyerjük, miénk a pályaelőny a playoffban. Aztán pedig nincs köntörfalazás, bajnoknak kell lennünk!

– Mi volt az Euroligára vonatkozó cél az idény előtt?
– A negyeddöntőbe kerülés, nem a final four, de ezt nem szeretem kimondani, mert a világ egyik legnagyobb klubjának mindig a négy közé kerülést kell megcéloznia.

– Februárban megvédték Spanyol Kupa-címüket. Ennek mekkora jelentőséget tulajdonítanak?
– A klubnak sokat jelent a címvédés, apró extrákkal, mint például hogy a Real Madrid ellen sikerült és – Madridban... De az is volt a célunk, hogy tavalyhoz hasonlóan három szinte tökéletes meccset játsszunk. A döntőben tizenhét pontos hátrányból fordítva győztünk, aminek lelkileg rengeteg a pozitív hozadéka.

– Miben más, egyáltalán más-e a csapat az előző idénybelihez képest?
– Kiegyensúlyozottabb a mostani, ez egyértelmű. Sokkal nagyobb kilengéseink és hullámvölgyeink voltak az előző idényben. Ennek a csapatnak tényleg van tartása, de ez annak tudható be a leginkább, hogy a keret keveset változott. Megfigyelhető, hogy azok az együttesek tudnak sikeresek lenni, amelyekben több éven át szinte ugyanazok a játékosok játszanak. Ugye, egy jó idény után könnyebb egyben tartani a keretet, s ha ez nyáron is így lesz Barcelonában, akkor jövőre egyértelműen az Euroliga final fourba kerülés lesz a cél.

– Az ön szerepe változott?
– Valójában napról napra változik. Van, hogy három egymást követő találkozón előbb irányítok, a másodikon hátvéd vagyok, a harmadikon már bedobó. Előfordul, hogy gyakorlatilag csak védőfeladataim vannak, de az is, hogy elsődlegesen támadnom kell a gyűrűt. De ez nem jelenti azt, hogy elégedetlen vagyok, sőt, ellenkezőleg: minden meccsen játszom, és a triplaszázalékom is javult. Tulajdonképpen hozzászoktam ahhoz, hogy a csapat Jolly Jokere vagyok, s a legtöbb esetben élvezem.

– Márciusban elhunyt a nagyapja, aki nagyon közel állt önhöz. Sikerült már feldolgoznia az elvesztését?
– Nagypapa halála nagy törés az életemben. Neki köszönhetek mindent, nélküle nem lennék ebben a helyzetben, sőt, nem is lennék profi kosaras. Érzem, hogy minden meccsen ott van velem, csak már a mi világunknál jobb helyről szurkol nekem.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA
Anadolu Efes (török)–Barcelona (spanyol)
80–71 (23–28, 24–14, 14–15,19–14)
A három nyert meccsig tartó párharc végeredménye: 3–2 az Anadolu javára.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50

A Barcelona és az Anadolu Efes is egyenlített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.05.02. 23:15

Oliver Vidin szerint bárkit le tud győzni a Szolnok

Kosárlabda
2025.05.02. 10:28

Két ponttal nyert Madridban, így négy meccsen továbbjutott az Olympiakosz az Euroligában

Kosárlabda
2025.05.01. 23:12

Szépített a Barcelona a férfi kosár Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
2025.04.30. 22:27

A Fenerbahce bejutott a final fourba, a Real Madrid szépített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.04.29. 23:06

Győzelmével újabb lépést tett a Honvéd a bennmaradás felé a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.29. 21:02

Ivkovics Sztojan: A panaszaimmal minden szabályt és protokollt betartottam eddig, de semmi érdemleges nem történt

Kosárlabda
2025.04.28. 20:58
Ezek is érdekelhetik