Női kosár: megint a Sepsi nyerte meg a román bajnokságot

MTI MTIMTI MTI
2018.04.28. 09:45
Sorozatban a harmadik romániai bajnoki címét szerezte meg a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női kosárlabdacsapat, mivel péntek este harmadszor is legyőzte a rájátszásban a szatmárnémeti CSM-et.

A három győzelemig tartó rájátszásban a székelyföldi csapat 76–46-ra és 71–51-re nyerte meg a két hazai mérkőzését, a csütörtöki szatmárnémeti mérkőzést a hazai csapat nyerte meg 68–60-ra, pénteken azonban a vendég Sepsi SIC győzött 85–76-ra.

A sepsiszentgyörgyi csapat az elmúlt négy idényben játszott döntőt a román bajnokságban. 2015-ben még kikapott a CSM Targovistétől, 2016-ban a gyulafehérvári CSU-t, 2017-ben a kolozsvári Universitateát győzte le a rájátszásban.

A bosnyák Zoran Mikes által felkészített csapat idén a román kupát is megnyerte. A csapat erejét idén is a többnyire amerikai vendégjátékosok adták.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
2026.08.13. 08:45

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Női kosárlabda: Böröndy Vivien a Livornónál folytatja

Kosárlabda
2026.07.27. 16:45

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
2026.07.22. 09:42

Dúl Panka: Szeretnénk olyan szintre emelni a győri kosárlabdát, mint amilyen fénykorában volt

Kosárlabda
2026.07.15. 10:02