Női kosár: a Sopron olimpiai érmese a riválishoz igazolt

2017.07.20. 13:01
Krnjics Szara Szekszárdon folytatja, a 26 éves, 191 cm magas center a bajnoki címvédő és kupagyőztes Soprontól érkezik a KSC-hez – jelentette be az előző szezonban bajnoki ezüstérmes tolnai klub a hivatalos honlapján.

Bár a szerb-magyar kettős állampolgárságú Krnjics Szara múlt szombaton még csak a huszonhatodik életévét töltötte be, már egy évtizednyi profi pályafutás és nemzetközi tapasztalat áll a háta mögött – mutatja be a Szekszárd új szerzeményét a kscszekszard.hu. – A játékos igencsak eredményes karriert tudhat magáénak, hiszen Magyarországon öt bajnoki és kupagyőzelmet számlál, a szerb válogatottal pedig egy olimpiai bronzot (2016, Rio de Janeiro), egy Európa-bajnoki aranyat (2015, Budapest) és 2007-ből egy U18-as EB győzelmet is jegyez.

Az Újvidéken született center pályafutását a szerb Vojvodinánál kezdte, ahonnan 2008-ban, mindössze tizenhét évesen igazolt Pécsre. A baranyai megyeszékhelyen három esztendeig együtt dolgozottDjokics Zseljkóval, aki előszörFűzy Ákossegítője, majd pedig a csapat vezetőedzője volt. A pécsi évek alatt egy bajnoki címet (2010) és egy kupagyőzelmet (2011) ünnepelhetett, de emellett a nemzetközi kupaporondon, az Euroligában is rendszeres játéklehetőséghez jutott.

2011 nyarán átigazolt a nagy rivális Sopronhoz, ahol előszörSzékely Norbert, majdIgor PolenekésSterbenz Lászlókezei alatt hat szezon alatt további négy bajnoki és kupagyőzelmet szerzett. Bár a Sopron vezetősége a 2016–2017-es idényben már nem számolt vele, az új igazolás,Danielle Pagenem ment át az orvosi alkalmasságin, így végül még egy évre marasztalták a nagyszülője révén magyar felmenőkkel is rendelkező játékost.

„Szara Krnjics érkezésével egy újabb fontos építőkocka került a helyére a jövő évi csapat összetételét illetően, hiszen rajta kívül a szintén újonnan igazolt Kiss Virág és Teja Oblak, a hosszabbító Bálint Réka, Maja Erkic, Mansaré Manty, Gereben Lívia, Studer Ágnes, Studer Zsuzsa és Theodoreán Alexandra, valamint a fiatal Antóni Csenge, Bakos Blanka és Vincze Nikolett is a 2017–2018-as játékoskeret tagja" – fogalmaz a klub honlapja.

„Nagy várakozással tekintek Krnjics Szara szekszárdi játékára, hiszen olyan klasszist sikerült igazolnunk, aki folyamatosan képes stabil, jó teljesítményt nyújtani. Huszonhat éves kora ellenére hatalmas euroligás tapasztalattal rendelkezik, ami a KSC idei nemzetközi kupaszereplése kapcsán nagy segítséget adhat nemcsak az együttes eredményességéhez, hanem a fiatal játékosok mentorálásához is. Bízom benne, hogy Zseljkóval való korábbi ismeretsége révén gyorsan be tud majd illeszkedni a csapatunkba” – mondta Szabó Gergő klubigazgató.

 

Legfrissebb hírek

Hatodszor vb-szereplő a magyar női kosárlabda-válogatott – a selejtező legjobb pillanatai képeken

Képes Sport
7 órája

A bravúr után hajnalig tartott a mulatság Isztambulban

Kosárlabda
2026.03.19. 11:01

Női kosárlabda-vb-selejtező: Juhász Dorka bekerült az isztambuli álomcsapatba

Kosárlabda
2026.03.18. 09:33

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
2026.03.18. 07:25

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a törököket, 28 év után újra ott lesz a vb-n!

Kosárlabda
2026.03.17. 20:15

Kanada nem segített, a magyar női kosárlabda-válogatottnak nyernie kell a vb-kijutáshoz

Kosárlabda
2026.03.17. 17:18

Japán átgázolt Argentínán a női kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.17. 14:21

Optimistán várja a magyar női kosárlabda-válogatott az utolsó csatát a vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
2026.03.17. 06:53
Ezek is érdekelhetik