Női kosár: nem ment át az orvosin a Sopron kosarasa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.26. 17:17
Címkék
Nem ment át az első orvosi vizsgálaton Danielle Page, akit a visszatérő Krnjics Szara pótol a bajnoki címvédő Uniqa Sopron női kosárlabdacsapatánál.

A klub tájékoztatása szerint a szerb válogatottat erősítő amerikai születésű Page-ről az a döntés született, hogy a szerződését nem bontják fel, de szüneteltetik. A játékengedélye a soproniaknál marad, így nyitva hagyják a lehetőségét, hogy a szerződést életbe léptessék, ha a felépülése lehetővé teszi, hogy a szezon során játékra jelentkezzen.

Page a szabályok értelmében európainak számít, és mivel a két felhasználható tengerentúli helyet Yvonne Turner és Cayla George révén már betöltötték, így a vezetők csak európai játékosban gondolkodhattak a pótlását illetően. Végül a magyar útlevéllel is rendelkező – saját nevelésnek számító – Krnjics mellett tették le a voksukat, aki a klubnál eltöltött öt éve során meghatározó játékos lett.

A döntéshozók szerint a center Sterbenz László vezetőedző irányítása alatt komoly szerepet vállalt a bajnoki címvédésben, tavaly az NB I ötödik legértékesebb játékosának bizonyult. A Page-hez hasonlóan Rióban olimpiai bronzérmes Krnjics csütörtökön érkezik Sopronba, ahol a hatodik szezonját kezdi.

Ugyancsak csütörtökön csatlakozik a kerethez az ausztrál Cayla George, így a soproniak a szombati bajnoki rajton teljes felállásban fogadhatják a BEAC együttesét.

 

Legfrissebb hírek

„7107 szótöbbséggel magyarok maradtunk!”

Népsport
2025.12.14. 12:25

Az Alba Fehérvár hosszabbításban nyert Kecskeméten

Kosárlabda
2025.12.12. 20:42

NS-képeslap: teljes kihasználtsággal üzemel az Ágfalvi úti sportpálya

Egyéb egyéni
2025.12.12. 11:26

Nagyon simán, harminc ponttal megverte a DVTK a Sopront a női kosár NB I szombati rangadóján

Kosárlabda
2025.12.06. 19:20

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56

Fölényes győzelmet aratott a címvédő Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.11. 21:39

Egyenlített a Sopron az Atomerőmű ellen a negyeddöntőben

Kosárlabda
2025.04.21. 20:38

A Sopron nyerte meg a női kosárlabdabajnoki döntő első meccsét

Kosárlabda
2025.04.16. 19:56
Ezek is érdekelhetik