Kosárlabda: a fiatalokon a kapitány szeme; a rangidős tudja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.20. 14:16
A novemberi két Eb-selejtezőre hétfő óta Székesfehérváron, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége edzőközpontjában készül a magyar női kosárlabda-válogatott, amelynek célja az Európa-bajnoki részvétel kivívása.

Stefan Svitek szövetségi kapitány a péntek délelőtti sajtónyilvános edzést követően az MTI-nek elmondta: a novemberi találkozók előtt mindössze egy hetük lesz a felkészülésre, ezért iktatták be a bajnokságot követően az egy hónapos edzőtábort. Ezen időszak alatt hét felkészülési mérkőzést játszanak.

Közölte, hogy az edzőtáborba meghívott fiatal kosárlabdázókat szeretné jobban megismerni és az egész csapattal új taktikai elemeket kíván begyakoroltatni. Hangsúlyozta, a csapat magja adott, de folyamatosan keresi azokat a játékosokat, akik a jövőben meghatározó tagjai lehetnek a magyar válogatottnak. Mint mondta, az együttes védekezésén és a támadójátékán is van csiszolni való.Stefan Svitek szövetségi kapitány a péntek délelőtti sajtónyilvános edzést követően az MTI-nek elmondta: a novemberi találkozók előtt mindössze egy hetük lesz a felkészülésre, ezért iktatták be a bajnokságot követően az egy hónapos edzőtábort. Ezen időszak alatt hét felkészülési mérkőzést játszanak.

Közölte, hogy az edzőtáborba meghívott fiatal kosárlabdázókat szeretné jobban megismerni és az egész csapattal új taktikai elemeket kíván begyakoroltatni. Hangsúlyozta, a csapat magja adott, de folyamatosan keresi azokat a játékosokat, akik a jövőben meghatározó tagjai lehetnek a magyar válogatottnak. Mint mondta, az együttes védekezésén és a támadójátékán is van csiszolni való.

Naponta két tréning szerepel a programban, ezeken a taktikai jellegű labdás edzéseké a főszerep, amit fizikai elemek egészítenek ki.

Stefan Svitek szerint az utolsó két Eb-selejtezőt meg kell nyerniük a biztos Eb-részvételhez. Úgy vélte, Portugália ellen hazai pályán könnyebbnek tűnik a győzelem, de a szlovákok elleni idegenbeli fellépés ki-ki meccs lesz.

A válogatottban rangidős Fegyverneky Zsófia rámutatott, jó lehetőségük van a fiataloknak arra, hogy bejátsszák magukat a novemberi 12 fős keretbe. Véleménye szerint lesz is olyan fiatal kosárlabdázó, aki ott lesz a két őszi találkozón. Kiemelte: a három-négy hét alatt elvégzett munkára később támaszkodni lehet. Most még akadnak hibák bőven, de az április közepén véget ért bajnoki szezon után vissza kell rázódniuk a napi két edzésbe. Az edzőmeccseken minden tekintetben előrelépést vár a csapattól – tette hozzá.

A válogatott a tervek szerint június 13-ig készül együtt. Az első három hétben május 27-28-án Ukrajnával, majd június 3-4-én Lengyelországgal mérkőznek meg Székesfehérváron. Az edzőtábort követően elutaznak Csehországba, ahol június 10. és 12. között a házigazdák két csapata mellett Romániával is találkoznak egy nemzetközi torna keretében.

A magyar válogatott az Eb-selejtezőben négy mérkőzést követően három győzelemmel és egy vereséggel áll. A portugálokat biztosan verték idegenben, míg a szlovákokat hazai pályán egyetlen ponttal sikerült felülmúlni.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Fegyverneky Zsófia, Raksányi Krisztina, Licskai Zsófia, Simon Zsófia, Nagy Dóra, Katona Szidónia, Varga Zsófia, Medgyessy Dóra, Ruják Nóra, Krivacsevics Tijana, Böröndy Vivien, Mansare Anna, Dubei Debóra, Zele Dorina, Barnai Judit.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik