Férfi kosár FIBA-kupa: a Benficától is kikapott a Sopron

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.03. 20:32
null
A Sopron a Benfica ellen sem tudott nyerni (Fotó: Sopron KC/Tóth Zsombor)
A Körmend hazai pályán nyert a holland Groningen ellen kedden a férfi kosárlabda FIBA-kupa harmadik fordulójában, ezzel megszerezte az első győzelmét.

 

A két mérkőzés után ötvenszázalékos holland együttes a nyitókörben 78–71-re verte a vasiakat, akik idehaza a hatodik fordulóban, szombaton kaptak ki először az NB I-ben. A rivális – amely nem lépett pályára a hétvégén – jelenleg 3/2-es győzelmi mérleggel harmadik a holland pontvadászatban.

A keddi meccs kiegyenlített küzdelmet hozott, a sok triplakísérletet rontó házigazdák 11–6-ra elléptek, de nemsokára már az ellenfél vezetett úgy, hogy az első 17 percben büntetőhöz sem jutott. A hazaiaknál a kisebb sérüléssel bajlódó amerikai Kendrick Perry vitte a prímet, aki 13 pontig jutott az első félidőben. A nagyszünetben 32–29 volt az állás.

Fordulás után őrizte öt-hat pontos előnyét a Körmend, annak ellenére, hogy Perry a harmadik játékrészben csak egy pontot dobott. „Távollétében” honfitársa, Wesley Channels jeleskedett. Az utolsó felvonásban eleinte rengeteget hibázott a Groningen, így Teo Cizmic csapata 14 ponttal elhúzott, ám végül mégis izgalmas hajrában szerezte meg első sikerét a FIBA-kupában. A vasiak legjobbja Perry lett 18 ponttal.

SOPRON–BENFICA

A Sopron hazai pályán 13 ponttal kikapott a Benficától a férfi kosárlabda FIBA-kupa második fordulójában, ezzel továbbra is nyeretlen.

A magyar együttes az első félidőben még jól tartotta magát, 10 perc után vezetett is, majd a szünetre kétpontos hátrányba került.

A fordulás után aztán a portugál gárda nagyszerűen játszott, a soproniak pedig egyre pontatlanabbul dobtak, így hamar jelentős különbség alakult ki a két csapat között, s végül simán nyertek a vendégek.

KOSÁRLABDA FIBA-KUPA
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
EGIS KÖRMEND–DONAR GRONINGEN (holland) 75–72
(16–17, 16–12, 22–19, 21–24)
Körmend, 1700néző.V:J.Calik (lengyel), B. Gabara (szlovák), O. Jokics (montenegrói)
KÖRMEND: PERRY 18/6, CHANNELS 13/3, FERENCZ 13/9, Dickerson 4, Duinker 4. Csere:Katura8/3,Tóth N.4,Lakosa4,Farkas A. 7/3.Edző:Teo Cizmic
GRONINGEN: BROVN 18/6, Sullivan, Franke 15/3, DOURISSEAU 21/9, Bekkering 9. Csere:Cunningham7,Sherman2,Veenstra, Hope. Edző:Erik Braal
Az eredmény alakulása. 4. perc:7–6.7. p.:13–13.13. p.:22–22.17. p.:22–28.19. p.:30–28.25. p.:41–41.28. p.:52–45.35. p.:65–52
MESTERMÉRLEG
Teo Cizmic:
Ugyanolyan mérkőzést játszottunk, mint Hollandiában, csak most mi győztünk. Hiba volt, hogy több mint tízpontos előnyünket nem tudtuk megőrizni, ez a fáradtság rovására írható.
Erik Braal:– A mérkőzés elején jól kontrolláltuk a játékot, aztán sokat hibáztunk. A végén visszajöttünk a meccsbe, de fordítani már nem sikerült. Gratulálok a Körmendnek.
További eredmény
ASVEL Basket (francia)–Mons-Hainaut (belga) 87–66
Az állás: 1. Asvel 4 pont (2 mérkőzés), 2. Groningen 4, 3. Körmend 4, 4. Mons 3 (2 mérkőzés)

B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SOPRON KC–BENFICA (portugál) 65–78 (23–16, 15–24, 11–18, 16–20)

Sopron, 1200néző.V:Sarapa (fehérorosz), Nedovic (szlovén), Horozov (bolgár)
SOPRON: LAROCHE 16/6, TIGGS 18/6, Rancsics 6/6, Tóth G. 3/3, Bavcsics 14/3. Csere:Radulovics2, Dénes1, Takács3/3, Molnár M.2. Edző:Sabáli Balázs
BENFICA: Fernandes 2, Andrade 8, COOK 27/18, WILSON 17/9, Fonseca 2. Csere:RADICS14, Barroso3/3, Soares5/3, Oliveira. Edző:Carlos Lisboa
Az eredmény alakulása. 3. perc:2–6.6. p.:13–13.8. p.:19–16.13.p.:25–23.16. p.:32–25.19. p.:36–36.23. p.:38–49.25. p.:42–54.28. p.:47–58.33. p.:51–63.36. p.:59–67
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs:
– Jobb volt az ellenfél, győzelme megérdemelt. Az első félidőben jól játszottunk, de a második elején eldőlt a mérkőzés. Támadólepattanókban eredményesebbek voltak, és ez sokat jelentett számukra.
Carlos Lisboa:– Szervezett csapat volt az ellenfelünk, jó a stratégiája a Sopronnak, de most mi voltunk a jobbak. Három negyeden keresztül a mi akaratunk érvényesült, ezért megérdemelt a győzelmünk.
További program
Szerda, 19 óra: Cibona Zagreb (horvát)–Antwerp Giants (belga)
Az állás: 1. Benfica 3 pont, 2. Antwerp 2 (1 mérkőzés), 3. Zagreb 2 (1 mérkőzés), 4. Sopron 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik