Férfi kosár: török, litván, orosz és görög riválisok Szolnokon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.09. 13:52
null
A Besiktas idén is eljön Szolnokra (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Az előző szezonban magyar bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj török, litván, orosz és görög ellenféllel száll szembe a férfi kosárlabda Európa-kupa 2015–2016-os küzdelmeiben.

A kontinens második számú kupasorozatának csütörtöki barcelonai sorsolásán kiderült, hogy a hatodik, utolsó kalapba beosztott Tisza-partiak a török Besiktassal, a litván Vilniusszal, az orosz Szankt-Petyerburggal és Szaratovval, továbbá a görög PAOK Szalonikivel találkoznak az E-csoportban.

Báder Márton csapatkapitány a helyszínről adott gyorselemzést az MTI-nek: „A Besiktast és a szentpéterváriakat tavaly is megkaptuk, ők az első két kalapból jöttek mellénk, ez mindent elárul az erejükről. A PAOK szeretné visszaszerezni a régi fényét, otthon nagyon veszélyes csapat, a Vilnius a közelmúltban hét szezont húzott le az Euroligában, a Szaratov pedig – ahogy az orosz csapatok általában – szintén nehéz ellenfél."

A 34 éves center – aki még nem döntötte el, hogy folytatja-e pályafutását – kifejtette: ha nem is okvetlenül a legerősebb, de nagyon erős csoportba került a Szolnok, ám mivel az utolsó kalapba sorolták előzetesen, erre számítani lehetett.

„Nagy különbség, hogy már nem kell Debrecenbe mennünk a hazai meccsekre, hanem otthon fogadhatjuk az ellenfeleket" – tette hozzá Báder Márton.

A belga Charleroi, a Szaratov és a Szolnok annak köszönhetően lett a héten a 36 csapatos mezőny tagja, hogy az utolsó pillanatban visszalépett a lett Riga, a lengyel Zgorzelec és a litván Utena.

Amint Sztojan Ivkovics szakmai igazgató szerdán az MTI-nek elmondta, az előző szezonnal ellentétben – amikor a hazai Ek-mérkőzéseket a szigorú előírások miatt a debreceni Főnix Csarnokban rendezték – ezúttal a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnok adhat otthont a meccseknek.

A szolnokiak ősztől már biztosan nem indulhatnak sem az Adria-ligában – ahol három évet töltöttek –, sem az EuroChallenge-kupában. A regionális balkáni versengésben az európai szövetség (FIBA Europe) határozata érelmében már csak jugoszláv utódállamok képviselői vehetnek részt, a kontinens harmadik számú sorozataként ismert EuroChallenge pedig – amelynek négyes döntőjébe az Olaj kétszer is bejutott – megszűnt.

A FIBA Europe-nak az a törekvése, hogy hosszú távon saját hatáskörébe vonja a legjobb férfi klubokat felvonultató Euroligát, valamint az Európa-kupát, ezt a két sorozatot ugyanis az 1991-ben alakult és 16 ligát tömörítő ULEB szervezi.

Ami a magyar Ek-múltat illeti, az Alba Fehérvár 2013–2014-ben, a Szolnok pedig tavaly szerepelt a második vonalban. Előbbi együttes Veszprémben, utóbbi Debrecenben rendezte a hazai meccseit, és egyikük sem jutott tovább a csoportkörből.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
2026.02.04. 21:08

A Falco óriási küzdelemben szenvedett vereséget a Murciától

Kosárlabda
2026.01.21. 19:55

Vedran Bosnic: Megérdemeltük volna a továbbjutást

Kosárlabda
2026.01.15. 09:01

Nagy csatában nyert a Falco a Sopot ellen a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2026.01.14. 21:06

Férfi kosár Ek: Bécsben rekedt a Falco

Kosárlabda
2026.01.13. 13:55

Kosárlabda: elhalasztják a vasárnapi Szeged–Szolnok mérkőzést

Kosárlabda
2026.01.09. 13:33

A Szolnok szoros mérkőzésen fektette két vállra a Falcót

Kosárlabda
2025.12.20. 18:32

Vedran Bosnic: Megleptük a mezőnyt

Kosárlabda
2025.12.18. 08:47
Ezek is érdekelhetik