Női kosár MK: Eb-tesztverseny Győrben, favorit nélkül

MTI MTIMTI MTI
2015.03.10. 17:30
A nyári, Romániával közös Európa-bajnokság főpróbája is lesz csütörtöktől szombatig az 58. női kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntője, amelynek a győri Audi Aréna ad otthont.

Az új csarnokban rendezett keddi sajtótájékoztatón Szalay Ferenc, a magyar szövetség (MKOSZ) elnöke kifejtette, mivel kiegyensúlyozott az NB I mezőnye, nincs egyértelmű esélyes, ezért jó színvonalú, erős mérkőzésekre van kilátás, ami jól szolgálhatja az Eb-felkészülést is. Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere közölte, örülnek, hogy az MK révén újabb rangos sporteseményre kerül sor a városban.

Mivel az Eb-középdöntőig – melyben a soproni csoportból való továbbjutásukkal a magyarok is érintettnek lehetnek – az Audi Arénában nem lesz már kosaras esemény, az MKOSZ az eredményjelzőktől a padlóborításig mindent a kupadöntő során próbál ki.

Az Eb-ről szólva Bodrogváry Iván, a szervezőbizottság elnöke elmondta, nagy látogatottságra számítanak, és csak svéd részről eddig több mint ötszáz jegyigénylés érkezett.

A csütörtöki MK-negyeddöntőre a belépés ingyenes, a másik két napon 1500 forintért lehet bejutni a csarnokba.

Magyarországon 1951-ben írták ki először a női MK-t, amely 1956 és 1962 között szünetelt. Az idén második alkalommal dől el nyolcas döntő formájában a kupa sorsa. Győr eddig egyszer volt helyszíne az MK-végjátéknak, 2012-ben a Sopron 68–56-ra múlta felül a házigazdák együttesét.

A legtöbb kupagyőzelemmel – tizenkettővel – a BSE büszkélkedhet. A jelenlegi mezőnyből a Sopron ötször nyert, a Miskolc kétszer, a címvédő PEAC-Pécsnek pedig a tavalyi volt az első sikere.

NŐI KOSÁRLABDA MK, A PROGRAM
CSÜTÖRTÖK
NEGYEDDÖNTŐ (Audi Aréna Komplexum II.)

Ceglédi EKK–PINKK Pécsi 424 13.00
Uniqa-Euroleasing Sopron–Atomerőmű KSC Szekszárd 15.30
PEAC-Pécs–Aluinvent DVTK Miskolc 18.00
CMB Cargo UNI-Győr–ZTE NKK 20.30

PÉNTEK
ELŐDÖNTŐ (Audi Aréna Komplexum II.)

1. párharc győztese–2. párharc győztese 15.30
3. párharc győztese–4. párharc győztese 18.00

SZOMBAT
HELYOSZTÓK (Audi Aréna Komplexum I.)

A 3. helyért 15.30
Döntő 18.00

AZ ELMÚLT TÍZ ÉV GYŐZTESEI
2005: MiZo-Pécsi VSK
2006: MiZo-Pécsi VSK
2007: MKB-Euroleasing Sopron
2008: MKB-Euroleasing Sopron
2009: MiZo Pécs 2010
2010: MiZo Pécs 2010
2011: MKB-Euroleasing Sopron
2012: Uniqa Euroleasing Sopron
2013: Uniqa Euroleasing Sopron
2014: PEAC-Pécs

Legfrissebb hírek

A bravúr után hajnalig tartott a mulatság Isztambulban

Kosárlabda
2026.03.19. 11:01

Női kosárlabda-vb-selejtező: Juhász Dorka bekerült az isztambuli álomcsapatba

Kosárlabda
2026.03.18. 09:33

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
2026.03.18. 07:25

A magyar női kosárlabda-válogatott legyőzte a törököket, 28 év után újra ott lesz a vb-n!

Kosárlabda
2026.03.17. 20:15

Kanada nem segített, a magyar női kosárlabda-válogatottnak nyernie kell a vb-kijutáshoz

Kosárlabda
2026.03.17. 17:18

Japán átgázolt Argentínán a női kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.17. 14:21

Optimistán várja a magyar női kosárlabda-válogatott az utolsó csatát a vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
2026.03.17. 06:53

A világbajnoki bronzérmes Ausztrália bedarálta a harcos, de sok hibával játszó magyar válogatottat

Kosárlabda
2026.03.14. 14:22
Ezek is érdekelhetik