U17-es női kosár-vb: csodás fordítás, 3. a magyar csapat!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.06. 20:02
null
A magyar lányok bronzéremmel térhetnek haza Csehországból (Fotó: fiba.com)
Az U17-es magyar női kosárlabda-válogatott bronzérmet nyert a csehországi korosztályos világbajnokságon, miután a harmadik helyért rendezett mérkőzésen – nagyszerű fordítást követően – 67–61-re legyőzte a házigazdát.

 

Ugyan az első negyedet 25–13-ra elveszítette a magyar csapat, majd a második negyed elején volt 15 pont is a hátránya, a mérkőzés ezzel még egyáltalán nem dőlt el: a második negyedre fordult a kocka, és immár a mieink védekezése dominált, ráadásul támadásban is magára talált a csapat, és a szünetre egy pont híján ledolgozta hátrányát. 37–36

A harmadik negyed elején átvette a vezetést a magyar csapat, és a kisszünetig szinte fej fej mellett haladtak a felek, ám a mieink hárompontos előnnyel vághattak neki az utolsó etapnak, és a folytatásban már nem is engedték ki kezükből a vezetést. Csehország nem hagyta leszakítani magát, de a győzelemhez nem volt elég ereje, a mieink 67–61-re nyertek.

A magyar csapatban Kiss Virág 21 ponttal és 10 lepattanóval, Nagy Dorottya 18 ponttal végzett, és volt ezzel húzóember.

U17-ES NŐI KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A HARMADIK HELYÉRT
Csehország–Magyarország 61–67
(25–13, 12–23, 11–15, 13–16)
A magyar pontszerzők: Kiss V. 21, Nagy D. 18, Dubei 9, Horváth K. 6, Böröndy 5, Studer 4, Kuttor 3, Aho 1

A magyar válogatott kerete: Dubei Debóra, Weninger Virág, Böröndy Dominika, Kiss Virág, Jankó Flóra, László Boróka, Aho Nina, Solymosi Noémi, Horváth Krisztina, Nagy Dorottya, Kuttor Enikő, Studer Ágnes

DÖNTŐ
Egyesült Államok–Spanyolország 77–75
(17–16, 19–15, 22–25, 19–19)

Legfrissebb hírek

A magyar női kosárlabda-válogatott hosszabbítás után megverte Argentínát a selejtezőben, karnyújtásnyira a vb-szereplés

Kosárlabda
Tegnap, 14:44

Takács-Kiss Virág bízik a kvalifikációban

Kosárlabda
2026.03.14. 15:59

A világbajnoki bronzérmes Ausztrália bedarálta a harcos, de sok hibával játszó magyar válogatottat

Kosárlabda
2026.03.14. 14:22

Lelik Réka: Az a zavaró, ahogy kikaptunk

Kosárlabda
2026.03.14. 08:53

Huszonkét ponttal kikaptunk Kanadától a női kosárlabda-vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
2026.03.12. 17:16

Női kosárlabda vb-selejtező: a magyar válogatott legyőzte Japánt

Kosárlabda
2026.03.11. 17:07

Női kosárlabda vb-selejtező: nem elvárás, de összejöhet a berlini részvétel

Kosárlabda
2026.03.11. 06:43

Völgyi Péter a női kosár vb-selejtező előtt: „Amikorra kell, készen lesz a csapat”

Kosárlabda
2026.03.10. 08:26
Ezek is érdekelhetik