Női kosár Euroliga: a Sopron a Szpartak ellen

2014.02.27. 12:22
A 2007 és 2010 között a sorozatot egymás után négyszer megnyerő Szpartak Moszkva ellen vívja a nyolcaddöntőt a Sopron a női kosárlabda Euroligában.

A csoportkört 5/7-es győzelmi mérleggel befejező magyar bajnok a rájátszásba jutó 15 csapat közül a 13. helyen végzett az összesített rangsorban, így a negyedikként záró orosz elitalakulattal került szembe.

A Sopron három év után verekedte be magát az egyik fél második sikeréig tartó playoffba, amely március 11-én rajtol el. Az első meccsre Moszkvában, a másodikra három nappal később Sopronban, a harmadikra pedig (szükség esetén) március 19-én, ismét az orosz fővárosban kerül sor.

Az április 7–13. közötti nyolcas döntőben a hét párharc győztese mellett a rendező és címvédő orosz Jekatyerinburg vesz részt.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A nyolcaddöntő párosítása (az európai szövetség honlapja szerint)

Fenerbahce (török)–Polkowice (lengyel)
USK Praha (cseh)–Rivas Ecópolis (spanyol)
Szpartak Moszkva (orosz)–UNIQA EUROLEASING SOPRON
Galatasaray (török)–Salamanca (spanyol)
Bourges (francia)–Good Angels Kosice (szlovák)
Nagyezsda Orenburg (orosz)–Wisla Kraków (lengyel)
Kayseri (török)–Famila Schio (olasz)

Legfrissebb hírek

Juhász Dorka és Lelik Réka az idény legjobbjai között a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.13. 21:36

Nem bírt egymással a Szpartak és az Atalanta

Minden más foci
2026.03.13. 16:29

Juhász Dorka csapata elődöntős a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.03.03. 20:39

Juhász Dorkáék kikaptak, még meg kell harcolniuk az elődöntőért a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 21:54

Juhász Dorka 21 pontot dobott, a Galatasaray hosszabbítás után győzött a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.02.19. 23:28

Női kosárlabda Euroliga: a Schio nagy csatában nyerte meg az olasz rangadót

Kosárlabda
2026.02.18. 21:33

Zaragozai vereséggel zárta Euroliga-szereplését a DVTK

Kosárlabda
2026.02.04. 21:33

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
2026.02.04. 19:55
Ezek is érdekelhetik