Férfi kosár: a válogatott kerettag center marad az Albában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.19. 13:10
A bajnok és kupagyőztes csapatból Juhos Levente kötelezte el magát elsőként az új szezonra is az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapatához. A válogatott kerettag center két évre írt alá.

„Több csapattól is kaptam jó ajánlatot, de mindig is mondtam, számomra Fehérvár az első. Nagyon megszerettem a várost, az embereket is, nem akartam váltani, és szerencsére meg tudtunk állapodni – mondta Juhos az albakosar.hu-nak. – Eddig minden évben fejlődtem, az a célom, hogy a következő két szezonban is így legyen, és kitűztem magam elé, hogy a másodikra már kezdőjátékos akarok lenni. Ahogy a vezetőinket ismerem, biztos vagyok benne, hogy ismét jó csapatunk lesz, nagy célokért harcolhatunk.”Juhos az albakosar.hu-nak. – Eddig minden évben fejlődtem, az a célom, hogy a következő két szezonban is így legyen, és kitűztem magam elé, hogy a másodikra már kezdőjátékos akarok lenni. Ahogy a vezetőinket ismerem, biztos vagyok benne, hogy ismét jó csapatunk lesz, nagy célokért harcolhatunk.”

Közben Pécsen eldőlt, hogy Kovács Péter után Csabay Ádám is hosszabbít, a triplaspecialista bedobó a harmadik évadját kezdi meg a csapatnál.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: éhes csapatot építene Zlatko Jovanovic Fehérváron

Kosárlabda
2026.06.04. 08:14

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Tóth Ádám: Ezt a kiesést sohasem lehet feldolgozni

Kosárlabda
2026.06.02. 12:12

Férfi kosárlabda NB I: külföldön folytatja pályafutását a szolnoki közönségkedvenc – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.01. 14:41

Kiütés a döntő ötödik meccsén: Szolnokon nyerte meg a férfi kosár NB I-et a Falco

Kosárlabda
2026.05.27. 20:02

Hat játékosától is elköszönt az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2026.05.26. 23:07

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
2026.05.20. 21:44

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05
Ezek is érdekelhetik