Nagy üldözőverseny, Olaj-siker a Krka Novo Mesto ellen

2012.12.19. 20:01
null
A Szolnok nagy csata után vonulhatott le győztesen a pályáról (Fotó: Havran Zoltán)
A férfi kosárlabda Adria-liga 14. fordulójában a Szolnoki Olaj a szlovén Krka Novo Mestót fogadta és kiváló, tizenkét ponttal megnyert utolsó negyedének köszönhetően 72–69-re győzött is.

A mérkőzés elején 2–0-ra és 4–2-re még az Olaj vezetett, ám a szlovénok egy 10–0-s rohammal jelezték: szeretnék már az első negyedben átvenni az irányítást. A rohamot egy Báder-kosár állította meg időlegesen, de a Szolnok képtelen volt ledolgozni a gyorsan összeszedett hátrányt, és 17–26-ról folytathatta a meccset az első negyed után.

A hazaiak rendületlenül próbálkoztak a felzárkózással, Gay triplája után csak hat volt a különbség, de a Krka Novo Mesto megmakacsolta magát, és tartotta a (nem túl nagy) előnyt, kosárnyi távolságba nem engedve a Szolnokot. A nagyszünetben 33–38-volt az állás, ezt követően azonban az Olaj kapott jobban lábra, Báder Márton kettőre hozta fel a csapatot, sőt, Gaynek volt lehetősége az egyenlítésre is, de kétpontos kísérlete kimaradt.

46–48 után sajnos ismét a vendégek következtek, ezúttal hét pontot dobtak zsinórban, kicsit leszakítva a Szolnokot. Az Olaj még mínusz tíz előtt „lestoppolta" ezt a rohamot, és 56–57-nél megint csak picit tartottak előrébb a szlovénok. Simon Balázs hárompontosával a „fogó" Szolnok végül utolérte az üldözöttet (59–59), és már csak percek voltak hátra. 60–60-nál a vendégek már nem bírták cérnával, Aleksandar Sekulic edző technikait kapott, Horváth Ákos viszont büntetőinek csak felét (4/2) dobta be – így is, hosszú idő után, előnybe került a Szolnok! Simon duplájával már négy volt az Olaj-fór (64–60), a Krka a 39. percben így időt kért.

Domen Lorbek és Jakov Vladovic révén egyenlítettek a szlovénok (64–64), majd Báder büntetőzött jól, teljesítményére pedig fontos duplákkal tette fel a koronát. Gay 70–69-nél hidegvérét megőrizve bedobott két büntetőt, Lorbek triplája pedig nem ment be – óriási üldözőversenyben érte utol a Krka Novo Mestót az Olaj, és remek győzelmet aratott!

FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
14. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–KK KRKA NOVO MESTO (szlovén) 72–69 (17–26, 16–12, 13–17, 26–14)
Szolnok, 1163 néző. Vezette: Belosevics, Neskovics, Glisics (szerbek)
SZOLNOK: SIMON B. 13/6, Horváth Á. 11/3, Sehovics 13/3, Kalve 2 BÁDER 22. Csere: Fodor M. 2, Gay 7 (3), Markovics, Szabó M. 2, Németh I.
KRKA: VLADOVIC 13/3, LORBEK 12/6, Muric 15/3, Lalic 9, Lucsics 10. Csere: Rojc 2, Pavic 2, Kasztrati, Bolcina, Klobucar 6 (3)
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–12. 7. p.: 8–20. 14. p.: 23–29. 18. p.: 29–35. 20. p.: 33–36. 31. p.: 47–55. 34. p.: 53–55. 36. p.: 59–59. 30. p.: 64–64
Kipontozódott: Lalic (37. p.), Lucsics )40. p.)
MESTERMÉRLEG
Neno Asceric: – Ahogy vártuk, nehéz mérkőzés volt. Az elején figyelmetlenek voltunk, a folytatásban viszont különösen a védekezésünk állt össze. Lehet, paradoxnak tűnik, de ez a győzelem, számomra nagyobb fegyvertény, mint a Partizan elleni, mert vesztett helyzetből fordítottunk.
Aleksandar Sekulic: – Győzni jöttünk Szolnokra. Jó kezdés után 35 percig kontrolláltuk a játékot. A végén azonban határozatlannak bizonyultunk és már nem tudtunk fordítani.
Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
2026.04.30. 23:20

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

Franciaország rendezi a 2031-es kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
2026.04.22. 14:08

A Panathinaikosz bejutott a rájátszásba, míg a Monaco a Barcelona ellen kap még egy esélyt a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.04.21. 23:19

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26

Férfi kosárlabda NB I: hazai sikerek a negyeddöntő első mérkőzésein

Kosárlabda
2026.04.18. 20:02
Ezek is érdekelhetik