Adria-liga: eltiltották a Szolnokon randalírozó edzőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.18. 17:07
Két Adria-liga-mérkőzésre szóló eltiltást kapott Dusko Vujosevics, a Partizan kosárlabdacsapatának vezetőedzője, aki megtámadta a játékvezetőt vasárnap a Szolnokon 70–68-ra elvesztett mérkőzés után.
A bb1.hu portál keddi híradása szerint a szerb tréner a lefújás után megfenyegette, majd fizikailag bántalmazta Alfred Jovovic bírót. Később a nyilatkozatában is utalt arra, hogy szerinte a játékvezetők nem egyelő mércével mérték a csapatokat. A 9 győzelemmel és 4 vereséggel a tabella második helyén álló belgrádiak mestere a horvát Zadar és a szlovén Novo Mesto elleni meccseken nem ülhet le a kispadra. Vujosevicsnek nem ez volt az első nézeteltérése a bírókkal, a Zadar elleni nyitófordulós mérkőzésen már összeszólalkozott a sípmesterekkel, akkor három mérkőzésre tiltották el. A Szolnok 3/10-es mérleggel sereghajtó az Adria-ligában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik