Kosárlabda: Szolnokon lesz a férfi MK négyes döntője, női helyszín később

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.03.01. 13:07
Szolnok ad otthont a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének, míg a nőknél később derül ki a helyszín.

A szövetség keddi tájékoztatása szerint a férfiaknál csak az NB I-ben listavezető Szolnoki Olaj adott be érvényes pályázatot. A megyeszékhely 2002-ben és 2007-ben is a Final Four házigazdája volt. Baljós előjel lehet az ugyancsak döntős Albacompnak, Atomerőműnek és Sopronnak, hogy akkor a Tisza-partiak mindkét alkalommal elhódították a trófeát.

A nőknél sem a címvédő Pécs, sem a Sopron, sem a Győr, sem a Zalaegerszeg nem jelezte lebonyolítási szándékát a hétfői határidőig, így a szövetség maga rendezi az MK-finálét. A helyszín várhatóan még a héten kiderül.

A férfi Magyar Kupa végjátékára március 13–14-én, a nőkére március 19–20-án kerül sor.

A nőknél sem a címvédő Pécs, sem a Sopron, sem a Győr, sem a Zalaegerszeg nem jelezte lebonyolítási szándékát a hétfői határidőig, így a szövetség maga rendezi az MK-finálét. A helyszín várhatóan még a héten kiderül.

A férfi Magyar Kupa végjátékára március 13–14-én, a nőkére március 19–20-án kerül sor.

MAGYAR KUPA
A FÉRFI NÉGYES DÖNTŐ PROGRAMJA
MÁRCIUS 13., ELŐDÖNTŐ
Szolnoki Olaj KK–Atomerőmű SE 17 ó
Albacomp–Kis-Rábamenti Takarék Soproni KC 19.30 ó
MÁRCIUS 14., HELYOSZTÓK
bronzmérkőzés 15.15 ó
döntő 18 ó
A NŐI NÉGYES DÖNTŐ PROGRAMJA
MÁRCIUS 19., ELŐDÖNTŐ
SEAT Lami-Véd Győr–Pécs 2010
MKB-Euroleasing Sopron–ZTE NKK
MÁRCIUS 20., HELYOSZTÓK
bronzmérkőzés
döntő 15 ó

 

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
22 órája

Az értelem hangja – 85 éves Novotny Zoltán

Képes Sport
2025.05.19. 07:55

Paksi címvédés és nézőcsúcs – ilyen volt az MK-döntő képekben

Képes Sport
2025.05.18. 15:20

Haraszti Zsolt: Mentálisan nagyon erős a csapatunk

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 10:46

A Fradival 93 éve nem történt ilyen; semmit sem ért az FTC fölénye; újabb Böde-rekord

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 15:02

Bognár György szerint jobban jár a magyar futball, ha a Fradi a bajnok

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 12:01

„Berúgunk!” – Böde Dániel a Ferencváros elleni MK-győzelem után

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 11:47

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06
Ezek is érdekelhetik