Az első mérkőzésen aratott 6 pontos győzelmének köszönhetően, előnyből várta a folytatást a Falco KC-Szombathely kosárlabdacsapata az Kosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén. Körmenden hazai pályán óriási izgalmak közepette az utolsó percekben fordították meg a meccset Krivacsevics Dragoljub fiai, így az állás két mérkőzés után 1–1 a bajnoki döntőben.

Fotó: Unger Tamás
A körmendiek hatalmas izgalmak közepette az utolsó percekben nyerték meg a találkozót

Fotó: Unger Tamás
A körmendiek hatalmas izgalmak közepette az utolsó percekben nyerték meg a találkozót
Természetesen mindkét csapat a győzelem reményében lépett a parkettre, hisz ha a Falco nyer, hatalmas lépést tesz a bajnoki cím felé, és a három győzelemig tartó párharcban 2–0-ra meglépne.
A körmendiek elsősorban védekezésükön javítva akarták kiegyenlíteni az állást, azonban hiába a hazaiak fanatikus közönsége, Kálmánék nem tűntek megijedtnek a kezdéskor.
Az első negyedet négypontos előnnyel zárták a szombathelyiek (29–25) elsősorban Doyne Jara és Kazlauskas remek teljesítményének köszönhetően. A litván a félidőig 100 százalékosan dobta mezőnykísérleteit, de a hármas vonalon túlról is bátran próbálkozott.
Az amerikaival karöltve összesen 27 ponttal járultak hozzá félidei 52–41-es vezetéshez.
Az első két negyedet követően körmendi részről Hendersont és Thomast emelhetjük ki, előbbi szintén rendkívül pontosan célzott, négy mezőnykísérletből négyszer talált be.
A harmadik negyedre valamelyest összekapta magát a Körmend, és már 3 pontra is megközelítette a Falcot, és végül a dudaszó felhangzásakor 68–65-t mutatott az eredményjelző.
Az utolsó negyedben tehát különleges izgalmakra számíthattunk, ami be is következett A Körmend egyenlített a végén, sőt a 39. percben átvette a vezetést és Jermine Thomas vezérletével megnyerte a döntő második mérkőzését. Az amerikai kiemelkedett a mezőnyből, a maga 32 pontjával a legeredményesebb játékos volt a találkozón.
Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco
Kosárlabda
2026.06.12. 21:10

Váradi Benedek: Még éhesebbek voltunk a sikerre!
Kosárlabda
2026.05.30. 09:43

Milos Konakov: Történelmi idényt tudunk magunk mögött
Kosárlabda
2026.05.29. 12:09

Van ok a szerénységre – Malonyai Péter jegyzete
Kosárlabda
2026.05.25. 23:09



