LeBron James végre jól játszott, győzött is a Cavaliers

2007.05.28. 08:02
Szépített a Cleveland az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, a keleti főcsoport döntőjében. A Cavaliers 88-82-re győzte le az első két mérkőzését megnyerő Detroit Pistonst.
Két vereség után hazai pályán javíthatott a Cleveland Cavaliers a keleti főcsoport döntőjében. A Cavsnál is tudták, hogy ha meg akarják verni a Detroit Pistonst, ahhoz az is szükséges, hogy az első két meccsen visszafogottabb teljesítményt nyújtó LeBron James megmutassa, mit is tud.

Nos, ő ezúttal igazi vezéregyéniség volt, a mérkőzésen 32 pontot szerzett, emellett kiosztott kilenc asszisztot, leszedett kilenc lepattanót. Nem hiába mondta MIke Brown edző, hogy James vitte a hátán a csapatot.

James mellett Zydrunas Ilgauskas volt a legeredményesebb a csapatból, ő tizenhat ponttal zárt.

A Detroitban Rasheed Wallace 16 ponttal zárt. A Pistons az utolsó negyedben csak öt kosarat dobott a 14 próbálkozásból, nem véletlen, hogy ezt a játékrészt 19 ponttal zárták. A másik oldalon James egymaga 12 pontot dobott ebben a periódusban.

A párharc negyedik mérkőzésére szerda hajnalban kerül sor Clevelandben.

NBA, KELETI FŐCSOPORT

Döntő, 3. mérkőzés:
Cleveland Cavaliers – Detroit Pistons 88-82
Ld: James (32), Ilgauskas (16), Pavlovics (13) ill. R. Wallace (16), Webber (15), Prince (13), Billups (13)
A párharc állása: 2-1 a Detroit javára
Legfrissebb hírek

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
Tegnap, 8:08

A 42 pontos Edwards vetett véget a Minnesota vereségsorozatának – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:26

A Warriors ellen szerezte meg idénybeli 50. győzelmét a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
2026.03.08. 09:05

NBA: a Detroit nyerte a keleti és a nyugati éllovas csatáját – videó

Amerikai sportok
2026.02.26. 10:05

Cade Cunningham bejelentkezett az MVP-címért – NBA-legek

Amerikai sportok
2026.02.25. 15:47

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
2026.02.23. 07:53

18 pontos hátrányból fordított a Knicks; Wembanyama vezérletével nyert a Spurs– videó

Amerikai sportok
2026.02.22. 08:27
Ezek is érdekelhetik