Sérülten is remekül játszott Allen Iverson

Vágólapra másolva!
2007.01.09. 08:59
Három mérkőzést rendeztek észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. A Denver Nuggets 12 pontos győzelmet aratott a Milwaukee Bucks ellen. A játéknap rangadóján Tracy McGrady vezérletével, és 31 pontjával nyert a Houston a United Centerben.
Iverson (jobbra) és Boykins repítette a Denvert
Iverson (jobbra) és Boykins repítette a Denvert
Iverson (jobbra) és Boykins repítette a Denvert
Iverson (jobbra) és Boykins repítette a Denvert

Két igen rossz formában lévő csapat találkozott egymással az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A Denver Nuggets öt zsinórban elszenvedett vereség után fogadta a Milwaukee gárdáját. A Bucks legutóbbi két mérkőzésén nem tudott nyerni.

A két rossz sorozat közül a hazaiaké szakadt meg, miután egy kivételével minden negyedben jobbak voltak, s végül 12 pontos különbséggel győztek.

A győzelemből jelentősen kivette a részét az előző (Utah elleni) mérkőzést kézsérülése miatt kihagyó Marcus Camby. A center 19 ponttal, 15 lepattanóval és 7 (!) dobásblokkolással segítette csapatát.

Allen Iverson, aki fájós nagy lábujjal vállalta a játékot, szintén hasznosan kosarazott: igaz, hogy 21 kísérletéből csak kilencszer talált be, de négy hárompontosból kettőt bedobott. A nemrég még a Philadelphiában szereplő sztár összességében 23 ponttal járult hozzá a győzelemhez.

Nála is többet termelt Earl Boykins, aki a kevésnek éppen nem mondható 26 pontja mellé még 11 gólpasszt is kiosztott.

A Denver ezzel a győzelmével visszatérhet a helyes útra, és elcsíphet egy rájátszást érő helyet az alapszakasz végén.

A játéknap rangadóján a Houston látogatott Chicagóba, és két negyedig úgy tűnt, nem sok babér terem a Tracy McGrady vezette texasiaknak a United Centerben.

A szünetig magabiztos játékkal tízpontos előnyt szerző Bulls a harmadik játékrészre teljesen leblokkolt, és egy 11-24-es mélyrepülést követően kiadta kezéből a vezetést. A záró felvonásban aztán főszereplővé lépett elő McGrady: a hátvéd 31 pontjából 15-öt ebben a periódusban szerzett, és ezzel győzelemre vezette csapatát.

A Hornets játékosa, Desmond Mason hiába dobott 28 pontot otthon a Clippers ellen nem volt elég a győzelemhez. A New Orleans nem tudott mit kezdeni a szenzációs napot kifogó Sam Cassellel, aki a cserepadról beállva jutott 31 pontig.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDALIGA (NBA)

ALAPSZAKASZ, 67. JÁTÉKNAP
Los Angeles Clippers – New Orleans Hornets 100-90
Houston Rockets – Chicago Bulls 84-77
Milwaukee Bucks – Denver Nuggets 92-104
Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
13 órája

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

Doncic tripla duplát gyártott, majdnem James is, a Lakers fordított Denverben

Amerikai sportok
2026.01.21. 08:07

NBA: Kevin Durant 39 ponttal vezette győzelemre a Houstont

Amerikai sportok
2026.01.17. 11:06

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38
Ezek is érdekelhetik