Kerékpár: Vingegaard győzelemmel hangolt a Tour de France-ra

Vágólapra másolva!
2023.06.11. 15:13
null
Jonas Vingegaard (középen sárgában) csapattársai, köztük Valter Attila (balra) segítségével megnyerte a Critérium du Dauphinét (Fotó: AFP)
A dán Jonas Vingegaard nyerte meg a Critérium du Dauphiné nyolcnapos országúti kerékpáros körversenyt, amelyen csapattársa, a magyar Valter Attila a Jumbo Visma második legjobb kerékpárosaként 26. lett.

Az utolsó szakaszt Vingegaard több mint kétperces előnnyel várta a brit Adam Yates előtt, s mivel a hegyekkel tarkított 152.8 kilométeren újfent nagy támogatást kapott csapattársaitól, köztük Valter Attilától, nem forgott veszélyben a dán sikere.

A szakasz elején a mezőnytől megszökő olasz Giulio Ciccone az utolsó előtti emelkedő tetejére egy ötfős csoport tagjaként érkezett, majd a záró kaptató előtti lejtmenetben 40 másodperces előnyt szerzett, és ez ki is tartott a befutóig.

Ciccone mögött az összetett élmezőny csoportjától a hajrában megszökő Vingegaard ért célba, így növelni tudta összetettbeli előnyét Yates és a többiek előtt.

A szakasz nagy részén – a július elsején kezdődő Tour de France-ra készülő – Vingegaard-t a főmezőny élén segítő Valter Attila a 16. helyen zárta a szakaszt, az összetettben a 26. lett a Jumbo Visma második legjobbjaként.

KERÉKPÁR
CRITÉRIUM DU DAUPHINÉ
8., utolsó szakasz (Le Pont-de-Claix–La Bastille, 152.8 km)
1. Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) 4:06:04 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 23 másodperc hátrány
3. Adam Yates (brit, UAE Team Emirates) 33 mp h.
...16. Valter Attila (Jumbo-Visma) 2:18 perc hátrány

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 29:28:39 óra
2. Adam Yates (brit, UAE Team Emirates) 2:23 perc hátrány
3. Ben O'Connor (ausztrál, AG2R Citroën Team) 2:56 p h.
...26. Valter Attila (Jumbo-Visma) 18:21 p h.

Legfrissebb hírek

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
35 perce

Hazai siker a Dauphiné záró napján, Pogacaré az összetett

Kerékpár
Tegnap, 18:01

Critérium du Dauphiné: Pogacar a hosszabb hegyeken is nyert, Valter a 85. szombaton

Kerékpár
2025.06.14. 17:31

Jake Stewart nyerte az újabb hajrát a Dauphinén, Evenepoel elcsúszott

Kerékpár
2025.06.12. 18:21

Romeo mert és nyert, szólógyőzelme sárga trikót ért

Kerékpár
2025.06.10. 18:34

Jonathan Milan hozta a kötelezőt, sprintelve nyerte a Dauphiné második etapját

Kerékpár
2025.06.09. 18:07

Fantasztikus hajrá, Pogacar lesprintelte a többi „ufót” a Dauphiné első szakaszán

Kerékpár
2025.06.08. 19:03

Újra együtt láthatjuk versenyezni napjaink legnagyobb kerékpárosait

Kerékpár
2025.06.06. 17:10
Ezek is érdekelhetik