
Mint ismert, Primoz Roglic az idei Tour de France ötödik szakaszán esett nagyot, ami után kiugrott vállát maga tette helyre az út szélén, majd folytatta a versenyt, végül a 15. szakasz előtt döntött úgy – csapatával, a Jumbo Vistával együtt –, hogy feladja a viadalt, és inkább a gyógyulásra koncentrál.
A lap szerint a szlovén kiválóság csak augusztus második hetében kezdte újra az országúti edzéseket a Monaco körüli hegyekben.
Sem Roglic, sem csapata, a Jumbo Visma nem erősítették meg eddig a holland lap értesüléseit a szlovén bringás részvételéről – ám a szaksajtó úgy tudja, a holland istálló hétfőn közli csapata összeállítását az idei Vueltán.
Roglic a Spanyol körverseny legutóbbi három kiírását egyaránt megnyerte, s ha az idén is győzne, ő lenne az első, aki sorozatban négyszer diadalmaskodik az év harmadik Grand Tour-viadalán.

Ha nem Pogacar, akkor ő – Simon Zoltán publicisztikája

Eddie Dunbar kontrája győzelmet ért a Vueltán

Küng és Roglic is jól járt az időfutammal

Vuelta: V. Brennan, a spanyolországi sprintek királya

Van Aert a célig kísérte Brennant a Vueltán


