KOHÁN GERGELY 2020.09.06 08:56

Kerékpár: Ennél csak jobb leszek! – Dina Márton

A 24 esztendős magyar versenyző az utolsó szakaszig jól ment, épp ezért még csalódottabb, hogy épp a mindent eldöntő utolsó három kilométeren ment el a versenye. Ugyanakkor tisztában van vele, nem nyalogathatja sokáig a sebeit, hiszen szintet lépő csapata, a Kometa változatlanul számít rá. Miként edzésbalesete után lábadozó társára, Fetter Erikre is.

Dina Mártonnak (balra) nem sikerült kezelnie a nyomást, ezért az év is gyengébben alakult (Fotó: Getty Images)

 

Felemás héten van túl Dina Márton.

A Kometa-Xstra Cycling Team magyar menője háromszoros teherrel a vállán állt oda a szerdán zárult Tour de Hongrie rajtjához: azután, hogy tavaly várakozáson felül a második helyen végzett, csapata, a magyar közvélemény és ő is jelentős elvárásokat támasztott magával szemben az év egyik fő versenyére.

Ezeknek a fele meg is valósult, hiszen az utolsó szakaszig jól mentem, stabil voltam, és a csapatom is sokat segített: mindig, még a sprintbefutókon is meg tudtam érkezni a tizenötödik-huszadik hely környékén. Az utolsó nap viszont csalódást keltően sikerült, éppen az az utolsó három kilométer ment nagyon rosszul, ami eldöntötte a versenyt” – mondta a 24 esztendős magyar versenyző, hozzátéve: ő aznap és ott, a Kékesen is ugyanúgy kiadott magából mindent, mint máskor.

A GIRO A MOTIVÁCIÓ
FETTER Erik, a Kometa versenyzője: – Ha minden igaz, jövő héten már elkezdhetek edzeni és visszaépíteni az izomzatom. Nagyon sajnálom, ami történt, mert a baleset előtt életem formájában voltam – nem is a Tour de Hongrie-n indultam volna, hanem az U23-as Girón, ami remek lehetőség lett volna, hogy ezt meg is mutassam mindenkinek. Szakaszgyőzelmekért, akár az összetettért is küzdhettem volna... Viszont jövőre ott az igazi, nagy Giro, ez hatalmas motiváció!

Ez most az összetett 21. helyéhez volt elég, de mindenki tudja, ennél többre képes (nem beszélve arról, hogy egy olyan erős mezőnyben, mint az idei, így sincs szégyenkeznivalója). Szerencsére ezt a csapata is tudja: „Nem véletlenül voltam én az első számú versenyző szinte egész évben. Ennél sokkal nehezebb viadalokon is ilyen vagy jobb helyezéseket értem el – ez most így sikerült, tovább kell lépni, nem a sebeket nyalogatni.”

A versenyt végül nagyszerű teljesítménnyel megnyerő Valter Attila is úgy fogalmazott lapunknak adott interjújában, hogy Dina sokkal jobb, mint amit a végső helyezése mutat, s azt valószínűsíti, honfitársa hetére rányomhatta bélyegét a fokozott elvárás.

Nyilván volt rajtam teher, mert a csapatom és mindenki azt várta, hogy a győzelemért küzdjek. Ezt a nyomást nem sikerült kezelnem, nem is lett jó évem: a fő versenyeket elrontottam, beleértve a TDH-t és a hegyikerékpáros ob-t is, amelyen nem sikerült megvédenem a címem. Így ugrott az olimpiai szereplésem lehetősége is, amit nagyon sajnálok. Nem vagyok boldog, de ebből is tanulok, és a jövőben jobb leszek – ennél csak jobb lehet. Ati győzelmének pedig nagyon örülök, óriási eredmény!” – mondta Dina Márton, akinek remélhetőleg mégis hepienddel végződik az éve: ha minden jól megy, csapattársával, az edzésbalesete után lábadozó Fetter Erikkel együtt hamarosan aláírják új szerződésüket, így a jövőre immár a második vonalban, a pro-mezőnyben EOLO-Kometa néven szereplő istállónak is oszlopai lesznek (a csapatot jegyző két sportági ikon, Alberto Contador és Ivan Basso nyilatkozatai is azt valószínűsítik, már csak idő és formalitás kérdése a hosszabbítás).

FEJLŐDŐ PÁLYÁN

– Van összehasonlítási alapja, hiszen az elmúlt években is járt már nálunk: hogy tetszett az idei Tour de Hongrie?
– A szervezéssel eddig sem volt gond, mindig profin megoldották, az idén viszont a csupa nagycsapatot felvonultató mezőny is nagyon erős lett, talán a körülmények alakulása miatt is – a hétszeres Grand Tour-győztes Alberto Contador, a Kometa csapat tulajdonosa. – Nagyon furcsa év ez, külön köszönet a szervezőknek, hogy a bizonytalan helyzetben is vállalták, és ilyen színvonalon rendezték meg a versenyt. Ha ezek a csapatok ezután is visszajönnek, az igazán remek lesz!

– Önök viszont éppen ebben a felemás évben tudnak szintet lépni. A csapat jövőre EOLO-Kometa néven már pro-istállóként versenyez a másodvonalban, magyar srácokra építve!
– Kivételes fegyvertény, hogy éppen egy ilyen nehéz évben tudunk kategóriát ugrani. Ami a magyar srácokat illeti, Erik és Márton is bizonyított. Ebben a sportágban csak a teljesítmény számít, semmi más, és nem hoztuk volna ide őket, ha nem gondoltuk volna, hogy olyan versenyzők, akiknek abszolút helyük van a nagycsapatokban.

– Így már elérhető közelségbe kerül a háromhetes indulás is, főleg, ha a Giro rajtját Magyarországon rendeznék.
– Az biztos, hogy a következő esztendőnek nagyszerű kilátásokkal futhatunk neki, reméljük, semmi sem akadályozza meg, hogy a kitűzött céljaink teljesüljenek. Bizakodunk, miként abban is, hogy a magyar kormány is támogatni fogja ezt a csodálatos sportágat!

 

2020.12.01 10:11:33

Kerékpár L. PAP ISTVÁN

A motorvezetéses versenyben a legjobb külföldiekkel is felvette a versenyt. Talán éppen ez volt a baj…

2020.11.17 09:54:23

Kerékpár KOHÁN GERGELY

„Kicsit még saját magamnak is gyorsan veszem a lépcsőfokokat, kettesével-hármasával.”

2020.10.25 20:40:53

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Visszahelyezve Magyarországot a kerékpársport világtérképére.

2020.10.21 13:58:43

Kerékpár H. D.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2020.10.03 00:44:35

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A sporttörténelem második magyarjaként lesz ott az egyik nagy háromhetes körverseny rajtjánál.