K. T. I. 2021.05.04 16:57 Frissítve: 2021.05.04 17:40

Kerékpár: először két magyar a Girón, Valter után Dina indulását is bejelentették!

Dina Márton bekerült az EOLO-Kometa keretébe a szombaton rajtoló Giro d'Italiára, így először indul két magyar ugyanazon a háromhetes országúti kerékpáros körversenyen – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

Dina Márton harmadik magyarként indulhat háromhetes viadalon (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka, archív)

 

A 25 éves Dina mellett korábban Valter Attila szereplését jelentette be a Groupama-FDJ, így a 2019-es Tour de Hongrie két magyar dobogósa egyaránt ott lesz a mezőnyben a május 30-ig tartó 104. olasz körversenyen – írta az MTI.

VALTER ATTILA MÁSODSZOR INDUL

 Valter Attila tavaly – még a CCC színeiben – összetettben a 27. helyen zárt, legjobb szakaszeredménye az utolsó előtti etapon elért 9. pozíció volt. Ő volt a második magyar kerékpáros, aki részt vehetett háromhetes viadalon, korábban Bodrogi László indult hét alkalommal Grand Touron: a Tour de France-on 2002-ben, 2003-ban és 2005-ben, a Vuelta a Espanán 2004-ben, 2006-ban és 2007-ben, míg a Giro d'Italián 2007-ben indult. Legjobb eredményeként az első francia körversenyén harmadik lett az egyik időfutamon – számolt be a távirati iroda.

Az eredeti tervek szerint a Tour de France-on 2014-ben harmadik francia Thibaut Pinot segítője lett volna a Girón Valter, ám a 30 éves csapatkapitány – tavaly augusztus óta fennálló – hátfájdalmai miatt lemondta a részvételt. A magyar kerékpáros remek formában érkezik az olasz viadalra, miután a katalán körversenyen márciusban három szakaszon is bekerült a szökésbe, és egy nyolcadik, majd egy harmadik hellyel két etapon is a legjobb tízben zárt. Az áprilisi alpesi körversenyen az összetett 27. helyét szerezte meg.

Dina a harmadik magyar kerékpáros, aki rajthoz állhat Grand Touron: tavaly Valter, míg előtte – hét alkalommal – az időfutamban világbajnoki ezüst- és bronzérmes Bodrogi László vett részt a sportág csúcsversenyein.

Dina úgy fogalmazott: nagyon örül, ám emellett megilletődött és kissé tart is a Girótól, hiszen mégiscsak óriási versenyről van szó. Elárulta: vasárnap este vált biztossá az indulása, az MTI megkeresése pedig éppen a repülőtéren érte, ahonnan Milánóba indul, majd szerdán utazik át a szombati nyitó időfutam helyszínére, Torinóba. Alberto Contador csapata, az olasz bejegyzésű prokontinentális EOLO-Kometa szabadkártyával indul a Girón, és mint Dina rámutatott, a szökésbe kerülés nagyon fontos lesz a csapat számára, így majdnem minden szakaszon igyekeznek majd valakit az élcsoportba juttatni.

A csapatban hat olasz és egy brit kerekes mellett kapott helyet Dina, akinek saját meglátása szerint segítő szerepe lesz, a sík szakaszokon a 2018-as Tour de Hongrie-n győztes Manuel Bellettit, míg a dombosabb etapokon Francesco Gavazzit vagy Vincenzo Albanesét igyekszik majd jó pozícióban tartani a hajrában.

Saját céljait illetően azt mondta az MTI által idézett sportoló: mindenképp szeretné befejezni a viadalt, emellett legalább egyszer bekerülni a nap szökésébe.

„Annál rosszabb nincs, ha valaki úgy fejez be egy versenyt, hogy meg se mutatta magát. Nem szeretnék ilyen ember lenni” – szögezte le Dina, aki az áprilisi alpesi körversenyen másodikként zárt a hegyi pontversenyben. Noha a viadal után kisebb betegséggel küzdött, jó formában érzi magát, ezt az elmúlt időszak tréningjén mutatott számok is alátámasztják.

A koronavírustesztek kapcsán elmondta: hétfőn túlesett egy vizsgálaton, amelyet szerdán egy újabb követ. A verseny első napjaiban gyorstesztek, míg a két szünnapon PCR-tesztek várnak rájuk – írta az MTI.

2021.05.05 21:51:11

Kerékpár nemzetisport.hu

Ebben az évben Siófokon lesz a „Nagy rajt”, minden eddiginél erősebb mezőny érkezik. (x)

pr
2021.05.03 11:26:53

Kerékpár nemzetisport.hu

A Škoda szoros együttműködése a kerékpáros világgal jóval több, mint pusztán szponzoráció. (x)

pr
2021.02.03 10:21:25

Kerékpár K. G.

A 19 éves korára a nemzetközi mezőnyben is tekintélyt szerző versenyző átformálná az itthoni köztudatot.

2021.01.27 20:01:19

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Arra viszont már bizonyosan nem szolgált rá, amit az elmúlt hónapokban kapott.

2020.12.01 10:11:33

Kerékpár L. PAP ISTVÁN

A motorvezetéses versenyben a legjobb külföldiekkel is felvette a versenyt. Talán éppen ez volt a baj…