Giro: Eolo Kométa-siker a Zoncolanon, Bernal növelte előnyét

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.05.22. 17:10
null
Lorenzo Fortunato, a magyar támogatással induló Eolo Kométa olasz bringása nyerte meg a szombati szakaszt a Girón (Fotó: AFP)
Lorenzo Fortunato, az Eolo Kométa olasz versenyzője nyerte meg a Giro d'Italia szombati etapját, amelyen Egan Bernal tovább növelte előnyét az összetettben. Valter Attila 32. helyen ért célba több mint ötperces hátránnyal. Az összetettben maradt a 12. helyen.

 

A 2021-es Giro d'Italia egyik legnehezebb etapja várt a mezőnyre szombaton, egy negyedik és egy második kategóriás emelkedő vezette fel az idei viadal legnehezebb kaptatóját, a Giro útvonalába újra bevett Monte Zoncolant. Az emelkedő Sutrio elnevezésű oldala 2003 óta először szerepel az olasz körversenyen, a másik oldalt 2003 óta ötször is megmászták a bringások.

A Cittadellából induló szakasz első kétharmada nagyjából sík volt, 120 kilométer alatt 250 métert sem emelkedett a szint. Ez a terep lehetőséget adott egy kisebb csoportnak (George Bennett, Nelson Oliveira, Bauke Mollema, Alessandro Covi, Jan Tratnik, Lorenzo Fortunato) a szökésre. A főmezőny egyben, 6-8 perces lemaradásban követte a csoportot, majd a második kategóriás Monte Resten a rózsaszín trikós Egan Bernal és az összetettben második Alekszandr Vlaszov belehúzott, és leszakította magáról a harmadik Remco Evenepoelt és a belgával együtt tekerő Valter Attilát.

FETTER: LÁTTAM FORTUNATÓN, HOGY NYERNI FOG
Fetter Erik, az Eolo-Kometa magyar kerékpárosa már a Zoncolan alján érezte, hogy meglehet csapatának a szakaszgyőzelem, hiszen jól ismeri Fortunatót.
„Hihetetlen, hogy a legikonikusabb szakaszát a Girónak kis csapatként mi nyertük meg. Jól ismerem Fortunatót, rengeteget edzettem vele, és láttam már a hegy alján a mozgásából, arckifejezéséből, hogy benne van a győzelem. Látszott, hogy próbál altatni, úgy tenni, hogy nem esik annyira jól neki, közben pedig a mozgása nagyon szép volt. Csúcs, hogy a világ legnehezebb emelkedőjén nyert” – mondta Fetter Erik a csapat magyar sajtóközleményében.

A lejtőn szétszakadó csoport a Monte Zoncolan felé vezető sík szakaszon újra összeállt, így jöhetett a 14 kilométer hosszú, átlagosan 8.5%-os emelkedő, amelynek utolsó szakaszán a 27%-ot is elérte a szintemelkedés.

Az emelkedő elején több mint hat perc volt a szökevénycsoport előnye a Vlaszovot segítő Asztana által vezetett főmezőny előtt. Elöl Tratnik ellépett az élcsoporttól, de aztán Dina Márton csapattársa, Fortunato visszaküzdötte magát a szlovénhoz.

Közben az üldözőcsoport elején az Ineos vette át az irányítást, Valter is ott volt az esélyeseket tömörítő, kilométerről kilométerre csökkenő létszámú csoportban. Erről a cél előtt hat kilométerrel a magyar kerékpáros és két csapattársa is leszakadt, miközben az Ineos emberei egymást váltva Bernal előtt tartották a nagy tempót.

Az utolsó három kilométeren, a már havas hegyoldalak között vezető úton Fortunato megpróbált meglógni Tratnik elől, miközben a lemaradó négyesből Covi indult utánuk. Másfél kilométerre a céltól az elszánt szurkolók közvetlen közelről buzdították Fortunatót, kicsit visszajött a koronavírus-járvány előtti idők hangulata.

Fortunato az utolsó kilométeren is tartotta előnyét, de a méterek nagyon lassan fogytak, szinte állt a kerékpár alatta. Ám túljutott a 27%-os részen, és megnyerte a szakaszt az Eolo Kométa-istállónak! Alberto Contador társcsapatfőnök azt ígérte, ha a csapat szakaszt nyer, Madridtól Milánóig teker. Lehet készülni...

Az utolsó emelkedőn a koronavírus előtti időket idézte a hangulat – Simon Yates és Egan Bernal teker a szurkolók között (Fotó: AFP)
Az utolsó emelkedőn a koronavírus előtti időket idézte a hangulat – Simon Yates és Egan Bernal teker a szurkolók között (Fotó: AFP)

A főmezőnyben Simon Yates támadott, és csak Bernal tudott vele jönni, megléptek a többiektől. Az utolsó kilométeren aztán Bernal kibújt a szélárnyékból, otthagyta riválisát, és 1:43 perces hátránnyal, szakasznegyedikként ért célba. Összetettbeli riválisaira újabb másodperceket vert, Yates jutalma, hogy feljött a második helyre, 1:33 perces hátránnyal.

Valter Attila a 32. helyen ért be 5:41 perces hátránnyal. Az összetettben maradt a 12. helyen, a hátránya 7:49 perc.

 


 

Dina Márton 32:48 perces hátránnyal a 90. lett a szakaszon.

Vasárnap a Grado és Gorizia közötti 147 kilométer megtétele vár a mezőnyre.

GIRO D'ITALIA
14. SZAKASZ, CITTADELLA–MONTE ZONCOLAN, 205 KM, HEGYI BEFUTÓ
1. Lorenzo Fortunato (olasz, Eolo Kométa) 5:17.22
2. Jan Tratnik (szlovén, Bahrain Victorious) 26 mp h.
3. Alessandro Covi (olasz, UAE Team) 59 mp h.
4. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 1:43 p h.
5. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) 1:47 p h.
…32. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) 5:41 p h.
…90. Dina Márton (magyar, Eolo Kométa) 32:48 p h.

Teljes eredménysor itt!

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Bernal 58:30:47
2. Simon Yates (brit, Team BikeExchange) 1:33 p h.
3. Damiano Caruso (olasz, Bahrain Victorious) 1:51 p h.
4. Alekszandr Vlaszov (orosz, Astana-Premier Tech) 1:57 p h.
5. Hugh Carthy (brit, EF Education-Nippo) 2:11 p h.
...12. Valter 7:49 p h.
…113. Dina 2:23.03 ó h.

Teljes eredménysor itt!

A 25 ÉVEN ALULIAK ÉLCSOPORTJA
1. Bernal 58:30:47 óra
2. Vlaszov 1:57 p h.
3. Emco Evenepoel (belga, Deceuninck-Quick Step) 3:52 p h.
...6. Valter 7:49 p h.
…33. Dina 2:23.03 ó h.

Teljes eredménysor itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik