Giro d'Italia: Valter Attila szenzációs, élre állt az összetettben!

HATÁR DÁVIDHATÁR DÁVID
Vágólapra másolva!
2021.05.13. 17:21
null
Szenzáció a Giro d'Italián, Valter Attila élre állt az összetettben! (Fotó: Getty Images)
Valter Attila szenzációs teljesítményt nyújtott a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny hatodik szakaszán, a legnagyobb esélyesekkel is tartotta a lépést a San Giacomón, így átvette a vezetést összetettben, és pénteken felveheti a rózsaszín trikót! Az etapot a svájci Gino Mäder nyerte meg, a Groupama-FDJ magyar versenyzője 29 másodperc hátránnyal a 12. helyen érkezett meg a célba.

A szerdai sík, könnyebb szakasz után csütörtökön az első hegyi befutós etap várt a mezőnyre: a Grotte di Frasassi és Ascoli Piceno közötti 160 kilométeres szakaszon két második és egy harmadik kategóriás hegyet is megmásztak a versenyzők.

A mezőny már az első emelkedőn kissé szétszakadt, majd ezt követően alakult ki a nap szökése nyolc fővel. Hiába indult napsütéses időjárásban az etap, később lecsapott az eső, ami nem könnyítette meg a versenyzők feladatát.

Ráadásul egy síkabb szakaszon az oldalszél is befújt, így több részre szakadt a mezőny, többek között a rózsaszín trikóban tekerő Alessandro De Marchi is lemaradt – nem úgy a fehérben (legjobb 25 éven aluli az összetettben) tekerő Valter Attila, aki a rossz idő ellenére a harmadik kategóriás hegyen is tartotta a lépést a legjobbak 30-35 tagot számláló csoportjával.

A San Giacomón Daniel Martínez támadott először, nem sokkal később azonban a 2019-es Tour de France-győztes Egan Bernal indított, ez a támadás pedig teljesen szétszakította az esélyesek csoportját. Valtert azonban nem sikerült lerázni, a verseny legnagyobb sztárjának támadását is átvette.

Az Ineos 24 éves kolumbiaija újabb támadást indított, a tempóját pedig már csak három-négy versenyző tudta tartani, többek között Valter is lemaradt kicsit. A szakaszt végül a szökésben lévő svájci Gino Mäder nyerte meg, mögötte 12 másodperc hátránnyal érkeztek meg Bernalék. Az FDJ magyarja egyáltalán nem esett össze, sőt, a saját tempójában a 12. helyen érkezett meg a célba 29 másodperc hátránnyal.

Ez pedig azt jelenti, hogy Valter Attila – azután, hogy kedden megszerezte a fehér trikót – csütörtökön élre állt az összetettben, és pénteken felveheti a rózsaszín trikót, a maglia rosát!

Ez újabb történelmi tett a 22 éves Valtertől, hiszen magyar kerékpáros korábban még sosem állt háromhetes körverseny összetettjének élén – sőt, e hét keddig még megkülönböztetett trikót sem viselhetett a Tour de France, a Giro d’Italia és a Vuelta valamelyikén.

További örömhír, hogy a verseny másik magyar versenyzője, Dina Márton is teljesítette a szakaszt: az Eolo-Kometa 25 éves magyarja a 98. helyen érkezett meg, az összetettben pedig a 87. pozíciót foglalja el.

A hatodik szakasz összefoglalója


„Jó volt reggel viccelődni azzal, hogy ma felvehetem a rózsaszín trikót, de tényleg hinni benne, az más. Nagyon meg vagyok lepve, de nagyon boldog vagyok. Tudtam, hogy erős a lábam, jól megyek hegyre, így bíztam benne, hogy ott tudok maradni a legnagyobb esélyesekkel. Nagyon motivált voltam, hogy megcsináljam. Nem volt könnyű ilyen időjárási körülmények között, de most sírni tudnék, olyan boldog vagyok – értékelt angolul, már rózsaszín trikóban az Eurosport kamerája előtt Valter Attila, aki ezt követően magyarul is üzent. – Köszönöm a lehetőséget, nagyon örülök ennek a trikónak. Nagyon örülök, hogy ennyien szurkoltok, ennyien követtek. Köszönöm nektek, elképesztőek vagytok. Menjünk tovább, folytassuk, nyomjuk neki. Mindenkinek kellemes kilométereket kívánok a Tour de Hongrie-n, remélem, hogy sokat láthattok még a tévében... Hajrá, magyarok!”

Valter Attila magyarul üzent a szurkolóknak

A mai nap egyértelműenValter Attiláé.Dina Márton, az Eolo-Kometa kerékpárosa a maiGiro d'Italiaszakasz utánelmondta, hogy„beszéltük Atival pár napja, hogy ez meglehet neki, de hogy ilyen hamar meg is lett, ez elképesztő, király, óriási”– mondja Márton.

Mártonnak nem volt olyan könnyű ez a mai nap. Meg kellett volna próbálnia az elmenést, de nem voltak már hozzá lábai, utána kapott egy defektet is, szóval ezek után már csak az volt a terv, hogy beguruljon.„Ineos Grenadiers annyira meghúzta az első fennsíkot az első hegy után, hogy ott darabokra szakadt a mezőny és már ott nem voltam elől, úgyhogy utána gyakorlatilag már csak begurultam, tartalékoltam a következő napokra”– mondta el Márton. Csapattársa, Manuel Belletti ma ismét bukott, beverte az amúgy is törött bordáit, szóval ő ma abbahagyta a Girót.Mivel Belletti az idény végén visszavonul, így valószínűleg ez volt az utolsó World Tour versenye.

Pénteken a Notaresco és Termoli közötti 181 kilométeres sík szakasz vár a mezőnyre, így Valternek minden esélye megvan, hogy megtartsa a rózsaszín trikót.

GIRO D’ITALIA
6. SZAKASZ, GROTTE DI FRASASSI–ASCOLI PICENO, 160 KM, HEGYI BEFUTÓ
1. Gino Mäder (svájci, Bahrain-Victorious) 4:17:52 óra
2. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 12 másodperc hátrány
3. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) azonos idővel
4. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck-Quick Step) a. i.
5. Giulio Ciccone (olasz, Trek-Segafredo) 14 mp h.

12. Valter Attila (Groupama-FDJ) 29 mp h.

98. Dina Márton (Eolo-Kometa) 22:06 perc h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Valter 22:17:06 óra

2. Evenepoel 11 mp h.
3. Bernal 16 mp h.
4. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana) 24 mp h.
5. Louis Vervaeke (belga, Alpecin-Fenix) 25 mp h.

87. Dina 39:22 p h.

A 25 ÉVEN ALULIAK ÉLCSOPORTJA
1. Valter 22:17:06 óra
2. Evenepoel 11 mp h.
3. Bernal 16 mp h.
4. Vlaszov 24 mp h.
5. Daniel Martínez (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 1:06 p h.

22. Dina 39:22 p h.

Teljes eredménysor itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik