Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

A sprintereknek feküdt a Spanyol körverseny 11. szakasza, a Cartagena és Lorca közötti 153.8 kilométeres etapon csupán egy harmadik kategóriás emelkedőt kellett leküzdeni. A műfaj egyik kiválósága, Mads Pedersen azonban nem állt rajthoz szerdán, a dán kerékpáros már a keddi szakaszon is utolsóként ért célba, betegsége miatt a feladás mellett döntött. Aktívan versenyzett viszont a brit Ethan Hayter, aki meg is nyerte a nap egyetlen gyorsasági részhajráját.
Harminc kilométerrel a vége előtt mozgolódott a főmezőny eleje és vége is, elöl többen kamikaze-akciót indítottak, de ezek közül egyik sem bizonyult sikeresnek, hátul többen leszakadtak, köztük Valter Attila. Lorcába érve szerveződtek a felvezetővonatok a sprintre, ezt azért megnehezítette a városban kialakított kacskaringós útvonal, a bukás nélkül átvészelt körforgalmak után a célegyenes közelében egy nagyon éles kanyar várt a kerékpárosokra. A Visma versenyzői kontrollálták a történéseket, de szervezetten készült a hajrára az Uno-X sora is. A zöld trikós Wout van Aert nem a legtökéletesebben vette be az utolsó kanyart, de így is kiválóan készített elő Matthew Brennannek. A brit sprinter tökéletes teljesítménnyel tette fel az i-re a pontot, és már a harmadik szakaszgyőzelménél tart a Vueltán. Jól járt Van Aert is, ötödik helyének köszönhetően tovább növelte előnyét a gyorsasági pontversenyben.
„Kezdeményezően versenyeztünk ezen a szakaszon, kemény tempót diktáltak a srácok, padlógázzal mentünk. A végén tartottuk a helyünket, ott voltunk, ahol akartunk lenni. Fantasztikus munkát végeztek a többiek, nagy bajnokok csapatának tagja vagyok, hihetetlen megtisztelő, hogy ők értem dolgoznak” – fogalmazott Brennan a célban.
Valter Attila a 113. helyen zárt, összetettben három helyet rontva a 44. A sprinterek szép napjai ezzel egy időre véget értek, csütörtökön Vera és Calar Alto között öt kategorizált emelkedőt is meg kell hódítani, az utolsó kettő igazán nehéznek ígérkezik.
81. VUELTA A ESPANA
11. szakasz (Cartagena–Lorca, 153.8 km): 1. Brennan Matthew (brit, Visma) 3:17:18 óra, 2. Coquard (francia, Cofidis) azonos idővel, 3. Meeus (belga, Red Bull-Bora-Hansgrohe) a. i., …54. Mas (spanyol, Movistar) a. i., …113. Valter Attila (Bahrain-Victorious) 3:48 perc hátrány
Az összetett állása: 1. (piros trikóban) Mas 35:59:02 óra, 2. Roglic (szlovén, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 1:18 p h., 3. Gall (osztrák, Decathlon) 1:39 p h., …44. Valter 57:40 p h.
A gyorsasági pontverseny állása: 1. (zöld trikóban) Wout van Aert (belga, Visma) 174 pont, 2. Brennan (brit, Visma) 117, 3. Romele (olasz, Astana) 96
A hegyi pontverseny állása: 1. (pöttyös trikóban) Santiago Buitrago (kolumbiai, Bahrain-Victorious) 31 pont, 2. Mas 24, 3. Leknessund (norvég, Uno-X) 19
A fiatalok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Oscar Onley (brit, Ineos) 36:01:22 óra, 2. Omrzel (szlovén, Bahrain-Victorious) 5:45 p h., 3. Widar (belga, Lotto-Intermarché) 7:17 p h.
A csapatverseny állása: 1. Decathlon 108:13:58 óra, 2. Ineos 42:55 p h., 3. Astana 50:12 p h.

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Óriási dráma: bukott, és feladta a Vueltát Pogacar – videó

Ez most Mas volt: szóló helyett sprintben győzött Pogacar




