A kontinensviadalon – melynek Ardeche és Drome megye ad otthont – a Privas és Guilherand-Granges közötti 116.1 kilométer teljesítése várt a mezőnyre. Hiányzott a címvédő, holland Lorena Wiebes és az előzetesen az esélyesek közé sorolt Pauline Ferrand-Prévot: a Tour de France-győztes nem tudta vállalni a viadalt hazai közönség előtt, mivel meg kellett műteni a bokáját. Ott volt viszont a rajtnál egyedüli magyarként az időfutamban 27. Zsankó Petra, noha a néhány éve a gyors- és görkorcsolyasportot maga mögött hagyó vasszécsenyi bringás felkészülését betegség hátráltatta.
Zsankó a verseny elején próbált szökésbe kerülni, de aztán nem volt ott abban a háromfős bolyban, amely el tudott tekerni a mezőnytől. A magyar bajnoki ezüstérmes nagyjából 60 kilométerre a céltól, egy számára nem fekvő, meredek emelkedőn szakadt le a mezőnytől és végül nem fejezte be a versenyt, amelyen összesen 37-en értek célba.
A holland válogatott diktálta a tempót, ebből indult meg Demi Vollering 39 kilométerrel a cél előtt, s négyfős élboly alakult ki a támadása nyomán. Két kilométerrel később ismét tempót váltott a holland hegyimenő, és már senki nem tudott vele menni. A lengyel Katarzyna Niewiadoma – kerekén a szintén holland Anna van der Breggennel – üldözte Volleringet, ő azonban kitartott elöl és a női Eb-mezőnyversenyek leghosszabb, 37 kilométeres szólójával nyerte első Európa-bajnoki címét. A tíz kiírásból a hollandok sorozatban hetedszer győztek, összesen pedig kilencedszer vihették haza az aranyérmet.
A második helyet Niewiadoma szerezte meg 2016 után másodszor, az abban az évben győztes Van der Breggen pedig - aki sportigazgatóként töltött három év után ebben a szezonban tért vissza - a ruandai vb időfutam-ezüstje után bronzérmes lett az Eb mezőnyversenyében úgy, hogy a második helyért már nem hajrázott.
A férfiak vasárnapi mezőnyversenyében Valter Attila képviseli a magyar színeket.
KERÉKPÁR
ORSZÁGÚTI EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
Női mezőnyverseny (Privas–Guilherand-Granges, 116.1 km)
1. Demi Vollering (Hollandia) 2:57:53 óra
2. Katarzyna Niewiadoma (Lengyelország) 1:18 perc hátrány
3. Anna van der Breggen (Hollandia) 1:24 p h.
Zsankó Petra nem fejezte be.